Csak hogy teljes legyen a kép, el kell mondani azt is, hogy a hangulat igazán remek az ilyen árusításokon. Mivel az ember tíz napig a szomszédjaival van össze zárva, így csak a megfelelő kapcsolatteremtés jelenthet megoldást. Tíz nap mérgelődés elviselhetetlenné tenné az egész hercehurcát. Vagy kijössz a szomszédokkal, vagy mérgelődésből áll a program végig. Karácsonyi vásáron láttam már olyat, hogy a két egymás melletti árus harcolt. Előbb csak szóban, majd tettlegesen is, végül rendőrt kellett hívni, hogy szétszedje őket, erre persze a vásár rendezője mindkettőjüket kitette. Kinek jó ez? Nekik biztosan nem, hiszen a pénzüket sem kapják vissza. A vásárlóknak sem, hiszen a hasonló vásárok híre amúgy is kétes. Nem értem az ilyen embereket.
Amikor Vigántpetenden dolgoztam, minden szempontból remek szomszédaim voltak. Igazán nagyszerű embereket ismertem meg. Például a Csongrádból származó késes, Tarjányi József és családja. Szívesen megmutatnám a honlapját, ha lenne… Nem csak ajándéknak való kései bizony napi használatban vannak nálunk. Bicska, szakácskés, kis evőkések. Egy ilyen vásárban érdemes mindent alaposan megnézni. Időt szánni rá, hogy a portékákat is, a készítőjét is legyen idő kicsit megismerni.
A lényeg, hogy ha nyitott szemmel jár az ember, sok érdekes dolgot láthat, és érdekes embert ismerhet meg. Nem hiába szerettem én ezt a fajta létet, összességében több mint tíz évig ebből éltem én is. Ezt azért tartottam fontosnak elmondani, hogy teljes legyen a kép. Sajnálom, hogy idén nem lehetek ott a Vigántpetendi vásárban…
