Minap egy beszélgetésben felvetődött, hogy pesszimista a blogom. Nem gondolnám, hogy erről szavazást indítanék, mondjuk a következő kérdésekkel: -Úgy gondolja hogy a blogom pesszimista? -Nem gondolja úgy hogy a blogom pesszimsta? -Nem gondol semmit a blogomról, csak olvassa? -Mi az hogy blog?

Na szóval pesszimista vagy sem, az tény, hogy morgós. Mint én. Folyton morgok valamin. Hol ez, hol az nem jó. De nekem jogom és kötelességem morogni. Ez a Jus Murmurandi, a mormogás joga. A morgás joga; azaz: a népnek ahhoz joga van, hogy elégedetlenségének hangot adjon. Én pedig nagyon elégedetlen tudok lenni. Legalább annyira, mint amennyire elégedett, de az valahogy mégis sokkal ritkábban történik meg. Határozott elképzelésem, hogy a világunk a létező világok legjobbika, csak talán nem akkor és ott, ahol én vagyok. Kisebb anomáliák előfordulnak persze, de attól a világ még jó. A baj velem lehet, hogy permanensen ott és akkor vagyok, amikor és ahol a nevezett ritkán előforduló anomáliák.

Zárójeles gondolatok, amolyan nem végkonklúzió gyanánt, de a megoldás eszközeként talán. (Ez tény lehet, megszokható. Az viszont biztos, hogy egy nagy adag irónia is társamul szegült, ebben a fene nagy anomáliakereső játékban. Mi lenne, ha egy országos, sőt világméretű játékot indítanánk, amiben ezeket az anomáliákat jelentve, a megszüntetésükre létrejött munkacsoportnak, a világot egyre jobbá tehetjük. Jutalom: két hét komplikációmentes élet? Azt hiszem ezt az ötletet még tökéletesíteni kell. Addig viszont itt a régi társ, a Jus Murmurandi.)