Most, hazaérve az Úr asztalától, úgy gondolom, hogy az előző bejegyzés utáni „zenei aláfestés”, stílusában tökéletesen illik a felette lévő témához. Most megint olyan retró érzésem van, de nem az a kellemes, amikor az ember csak a szépre emlékezik. Nem az a boldog, önfeledt élmény, mint egy gyerekkori strandlabda meccs a balatoni fövenyen. Ez most megint nem barátságos mérkőzés volt, és megint én vagyok a vesztese?

Hogy kicsit érthetőbb legyen, a múltkori APEH kirendeltségi eset, ezek szerint különleges alkalom volt. Mármint a gördülékenység és segítős készség. Kezdem ott, hogy a jól ismert sorban állásra értem az irodába. Vagy tízen állnak előttem, na jó, még mindig nem az igazgatósági tömeg, és közelebb is van, de a hely is kisebb, itt a tíz ügyfél plusz a hozzátartozók már-már tömeg. Nem is már-már, hanem egészen konkrétan az. Várakozás, egymás sarkára lépések, aztán a pardon, aztán megint ácsorgás, nem is olyan sokat. Pár perc alatt sorra kerültem, de még mielőtt a hatékonyság hamis illúziója fogna el bárkit is, azt elmondanám, hogy a múltkori segítőkészségnek a nyomát sem találtam.

Rezignált idős hölgy, akkurátusan szórja az ügyfeleket. Ezért megy ez ilyen gyorsan. Kettővel előttem egy srác ugyanazért áll sorban amiért én, megkapja a nyomtatványt, leül a szomszéd üres ablak elé és tölti. Aztán előttem egy férfi kitöltött dokumentációt ad le, Pazar, alig munka, csak pár helyen pecsét és aláírás. Máris én vagyok a soros.

Lelkesen kezdem a hölgynek, adóhatósági adó megállapítás ügyében jöttem, és kezdődnek a bajok. A hölgy értetlenül néz rám és visszakérdez. Mondom amikor az APEH számolja ki az adómat… ja vagy úgy –könnyebbül meg szemlátomást a hölgy. Szalad a nyomtatványért, visszaér, kezembe nyomja, és már hívná is a következőt, mire félbeszakítom, hogy azért ezzel kapcsolatban volna még pár kérdésem. Először is a feltételek. Mit kell teljesíteni ahhoz, hogy megfeleljek a követelményeknek? Rosszalló tekintet sejteti, nem jót kérdeztem. A válasz sem marad el: tessék szépen elolvasni, minden le van írva a kitöltési útmutatóban… A további kérdésekre is ez a pofon egyszerű válasz érkezik. Hát ez aztán az ügyfélközpontú kiszolgálás, dolgozó népemet szolgálom módra… majd nyomatékosítva közli, hogy megértsem végeztünk, hozzáteszi azt is, hogy ő bizony ezt nem tanulta meg, mert elég hosszú a lista, neki meg nem kell mindent tudnia helyettem, az ügyfél helyett.

Lehet-e ilyen zárszó, ilyen utolsó felvonás után mást tenni, mint megtapsolni a színi előadást és legalább a dokumentumnak örülni, amit kegyesen a kezembe nyomott? Lehet-e mást tenni, mint nekiveselkedni és a csűrcsavaros megfogalmazásból kihámozni a rám vonatkozó részeket, és annak alapján tölteni majd sorban állni és leadni? Hát teszem a kötelességemet, mint jogtisztelő állampolgár és töltök és sorban állok és leadok és megköszönöm, hogy van valaki, aki mindent tudni akar rólam, …mert mindig kell egy barát!

UI:

Kedves mindnyájan, akik adóhatósági adó megállapítást kértek az ÚR asztala előtt, a leadási határidő február 15.