Nokéremtisztelettel. Kiteljesedett rajtam a takonykór! Ebben az a jó, hogy a hétvége, ennek jegyében telt el. Semmi kimozdulás, semmi mászkálás, semmi friss levegő, csak a szellőzéstől jéggé fagyasztott lakásban tespedés. Persze így legalább jutott idő a takarításra, rendrakásra is.

Kiderült, hogy a nők és a férfiak, akármennyire is szeretnék egymást megérteni, az egyszerűen lehetetlen. Minderre a takarítás első pár percében jöttem rá, amikor a kedves megkérte, hogy segítsek. Elkezdtem segíteni, de nem telt bele három perc, amikor közölte, inkább hagyjam, abba, és azzal segítsem, hogy legalább nem vagyok útban. Ezen persze én húztam fel maga, mert nem elég neki, hogy pattanok, teszem, csinálom, de annak egyetlen megvalósítható változata az, amit ő, mond! Csak ott, csak úgy csak akkor. Hát ilyen, egy boldog takarítós szellőztetős szombat-vasárnap.

Nem mintha édes mindegy lenne mibe kezdek bele előbb, és most nem arra gondolok, hogy előbb portörlök és csak aztán porszívózok, nem. Mert abban még igazsága is volna, de itt kérem arról van szó, hogy ki honnan közelíti be az áldozatot, ki hogy lát neki a problémák felszámolásának, ki melyik végéről indul. Semmi másról nem szól ez, mint a női férfi konfliktus alapjáról, az eltérő agyberendezésről.

Kéretik ennél a pontnál nem egymás torkának esni a két tábor vérmesebb szereplőinek, egy szóval nem mondta, hogy jobb, vagy rosszabb bármelyik is, pusztán megjegyeztem, hogy más. Mi férfiak egy kézlegyintéssel elintézünk dolgokat, amikről, ti, kedves hölgyek, órákat tudtok beszélni. Amíg ti elvesztek a részletek csinosításában, addig mi a megalomán nagyzási hóbortunkkal csakis globálisan bírjuk elképzelni a megoldást. Sorolhatnám még, de nem teszem, mindenki tud példát mindennek az ellenkezőjére is.

A lényeg, hogy egy újabb takonyanalízis után egész sok jótékony hatása derül ki ennek a nyavalyának, istenemre, a végén még egészen megkedvelem?