Végignéztem a netes dolgaimat, és arra jöttem rá, nem akarok a neten élni. A legtöbb közösségi portálról töröltem magam, csak egyet hagytam meg, azon is gondolkodom még. Egyszerűen azt vettem észre, biztosan nem csak én, hogy ezek az oldalak semmi másról nem szól, csak a gyüjtögetésről. Nem bogyókat, meg csigákat gyűjtünk, hanem ismerősöket, akiknek aztán annyit sem monduk bakfitty. Akikkel meg amúgy is tartjuk a kapcsolatot, azoknak nincs szüksége erre, hogy elérjenek. Szóval szelektáltam. Nem akartam a számtalan aligismerős, vagy asse’ tudom kicsoda ismerőst törölni, inkább én léptem ki.

Kapom a meghívásokat innen-onnan, többnyire fogalmam nincs kitől, de megtalálta a csetes nickemet, a nevemet hallotta valahol, vagy nem is tudom, csak lapozgatott a kit ismerhetekben és rábökött valakire… És jönnek a lánclevelek meg hírdetések és külömben is annyi helyen adtam meg a személyes adataimat, hogy ennyi erővel meghirdethetném valamelyik országos napilapban is. 2005 decemberében regisztráltam az első közösségi portálra, aztám most tízkörüliből töröltem magam, meg biztos maradt még más is, amire már nem is emlékszem, és besokalltam. Nem tudnám megmondani mitől, hogy mi volt az utolsó csepp. Azt hiszem abból van elegem, hogy a barátságot egészen másképp gondolom, mint amit ezek az oldalak tudnak nyújtani.

Gyűjtsünk pontokat, adjuk meg az adatainkat, hogy a szegmentált hirdetések hatékonyabban érjenek el, de kell a francnak a sok szirszar, ami jön. Aki keres, az úgyis megtalál, akinek meg csak egy ismerős vagyok a tablójában, az köszönöm, de el is felejthet. Az elején még érdekes volt, hogy látom, ki mikor merre mit és kivel. Nem érdekelnek ezek a dolgok. Ha el akarod mondani, hívj fel, üljünk be egy sörre, ázzunk a buszmegállóban együtt, vagy bármi, de ez a virtuális ál-élet ez nem bejövős nekem.

M E G U N T A M