Egyszerűen hihetetlen, mennyire nem tudok egy dologra koncentrálni. Annyi minden érdekel, hogy igazán nem köt le semmi. Sokfélével próbálkoztam már, és némelyik jobban megy a többinél, de egyik sem az igazi. Vagyis mindig az az igazi, amibe belekezdek, egészen addig, amíg a másikat nem veszem a kezembe… Most akkor mihez kezdjek a többi érdeklődésemmel, ha az egyet választom?
Most itt az egyik.
Ez a fene nagy közlési inger, amit már mondtam korábban is. Egészen jópofa dolog lenne egy jól működő hírforrásértékű valaminek a munkatársa lenni. Írni bele, publikálni, elmondani a gondolataimat egyes dolgokról. Hétköznapiakról vagy bármiről, ami éppen érdekel. Ezzel lenne egy kis gond, ezzel a bármivel. Meg azzal, hogy amikor. Ugye egy jól működő, látogatott ilyesmihez kell több dolog is. Mondjuk nem árt, ha van aki ír bele, ha van aki elolvassa. Aztán az sem lenne baj, ha nem csak egy egy ember nézne farkasszemet a monitor két oldaláról. Aztán még az is remek ötlet lenne, ha az olvasóból is író válhatna, mert kommentálja az ott látottakat, vagy mert valamiről tudósít, vagy ezer féle módon lehet még, mondjuk fotót küld, vagy videót akár a mi kis összeurópai emmánkról mondjuk. Aztán az sem baj, ha gyakran frissül ez az egyelőre, jobb híján oldalnak nevezett valami, mert ebben a nyomorult, őrült rohanásban mindenkinek a holnaputáni információ a legfrissebb és legjobb, és legkisebb igazából egyáltalán nem számít. A holnaputáni, na persze… Ebből eredhet egy újabb gondolat. Hiába törekszik az ember a szenzációra, hiába próbál meg legfrissebbet, legjobbat megjelentetni, ha az nem igaz… tehát objektívnek kell maradni. A politikai hovatovább meg egyenesen aggasztó, hogy letenni bármelyik oldalra is a voksot. Na nem vélt vagy valós előnyökért, egyszerűen mert nem biztos az, ha a nagytesó a szárnya alatt dédelget, aztán majd elmondja mi is lenne a helyes közlés… Most nem neveznék meg nagy pártokat, azt gondolom, majd mindenki eldönti maga, hogy én (kire) mire is gondolhattam. Egy kis segítséget azért adok ehhez: mindkettőre…
Épp ma olvastam egy cikket, a hagyományos és az internetes újságírás témájában. Talán ezért is került most felszínre ez a gondolat, a hírportál. Ezen a mi kis bűbájos hálózati világunkon, és a számítógépeinken a dolgok kicsit máshogy zajlanak. Azért fogott meg a cikk, mert erről írom a készülő szakdolgozatomat is. Nevezetesen arról, hogy mennyiben és miért más a netvilág, mint a való… ez csak kis kiegészítő információ volt, kanyarodnék is vissza erdeti gondolatom vezérfonalához.
Ha már van egy híroldalunk, vannak akik írnak bele, van aki olvassa, felmerül a kérdés, miből lehet eltartani egy ilyet, meg azokat, akik hivatásszerűen írnak bele. Mert ha azt várom, hogy minőségi anyagok jelenjenek meg, akkor minőségi embereket kell rávennem, hogy munkáikkal engem, jobban mondva a weboldalamat – onnantól kezdve a Mi Oldalunkat erősítsék. Legutóbbi főnököm mondása volt, hogy ha mogyoróval akarsz fizetni, akkor csak majmokat találsz. Ennél lehet kicsit árnyaltabb a valóság, de elég érzékletes a példa.
Talán vannak akik, mert tele vannak közlendővel, vagy mert tele vannak közlési vággyal, önszorgalomból is írnak –ha akarnak. Mert őket semmire nem kötelezhetem, mert velük szemben annyi lehet az elvárás, hogy amit leadnak az legalább is ne hemzsegjen a helyesírási hibáktól, stilisztikai és egyéb problémákat meg sem említve… A választott téma meg, nos az legalább is kusza. (itt most erőteljes elgondolkozás következik, hogy vajon akkor megéri-e, van-e ebben annyi, hogy erre egy vállalkozást lehessen építeni?...elgondolkozás vége.)
Miközben ezeken morfondírozok, az is felmerül bennem, valami gyenge médiajog tanulmányok emlékeképpen, hogy ki is a közszereplő? Ugye, ha egy újságba írom a vélemény, oda kommentárt készítek egy tudósítás mellé, az akkor közszereplés, még akkor is, ha nem ország-világ látja, csak egy szűkebb olvasótábor. Lehet határt húzni a szűk és a nem szűk között? Ha feljön rám nem szűk, ha nem jön fel akkor meg szűk, ez egy kabátnál teljesen egyértelmű. De! az interneten mindenkinek lenne rá lehetősége, legalább is az én esetemben annak, aki beszél magyarul, hogy megismerkedjen a nézeteimmel, véleményemmel, néha a kétségeimmel, vagy bármely gondolatommal, amit leírok. Ez alapján akkor mégis közszerepet öltöttem magamra azáltal, hogy a hordó és a piactér helyett a hálózat nagy kövezett terére állok ki és mondom, mint egy hittérítő, kezemben a klaviatúrával, és a szándékkel felvértezve, legalább nekem jó, ha elmondom…
Szóval az én esetemben mi az a szűk tábor? Most pontos információkat adok, a statisztikáim alapján. Akit nem érdekel, az ezt a részt akár át is ugorhatja –ha egyáltalán van, aki idáig eljutott, mert ugye az interneten szabadon döntök a jobbfelső piros X mellett, szóval aki eddig eljutott, de ez aztán már tényleg nem érdekli, az most kicsit forduljon el.
Január elseje óta tegnapig, az oldalamon megfordult 1027 látogató, 1968 alkalommal töltötte le az oldalt, ami napi 31,24 látogatást jelent. Elküldtem összesen 2470 hírlevelet. Az oldalamon töltött átlagos idő pedig 2, azaz kettő perc. Tehát elmondhatom, aki eddig elolvasta a bejegyzésemet, az már átlagon felül teljesített, a többiekkel szemben. Ez csak kis adalék, hogy már ezért megérte, ha a bejegyzésért magáért nem is annyira…
Amit mondani akartam, hogy ez alatt a két hónap alatt, 1027 betérő olvasta az oldalaimat. Az életben nem tudnék ennyivel beszélni… Ez már köz? És akkor, ha én ide beteszek egy kritikát valamivel kapcsolatban, akkor azt már csak úgy tehetem meg, ha tényekkel bizonyítékokkal alátámasztom, ellenkező esetben kimerítem a jó hírnév megsértését képző tényállást? Hmm… Hogy mennyi összetevője van egy egy ilyen elszabadult gondolat foszlánynak…
