Egy újságcikk került a kezembe. Magayr Hírlap, 2008-03-04,
Szóval, mi végleg elmegyünk, szervusztok, magyarok!
Előbb mindenkitől azt kérném, olvassa el a cikket, hogy tudja miről is beszélek. Mert ellentmondásos érzelmeket vált ki belőlem ez a cikk. Megvan a véleményem a dologról, és az erdélyiekről is. Nem egyesével mindenkiről, hanem általánosítva, amblokk, hozzátéve, hogy magam is sok kivételt tudok. Igen, ez így van, mégis rossz szájízű ez a cikk. Elgondolkodtató, de valahogy nem visz rá a lélek, hogy együtt érezzek szegény Ferenccel, aki sok éve él nálunk. Dolgos ember, megbecsült ezermester. Erdélyből jött hozzánk.Ebben a cikkben sok igazság szemlátomást kerül elő, és sok apróság csak úgy hátulról, alig érezhetően, csíp, bök, és halkan súgja, a kép ennél azért árnyaltabb lehet. Dolgoztam olyan helyen, ahol szinte csak Erdélyi kollégám volt. Náluk nagyobb intrikus fajtát még nem láttam. Tudták fúrni egymást és a „magyarokat”. Kedves Ferenc, azt mondod, mi nem nézünk titeket, Erdélyieket magyarnak, nekünk csak Románok vagytok. Én erre azt mondanám, ha felvenném a kesztyűt, és riposztozni akarnék, hogy ti nem néztek minket magyarnak, mert minket az isten pottyantott ide, jó dolgunkban azt sem tudjuk, mit csináljunk. És Ti, Erdélyiek, Székelyek és még sokan, Ti, akik kemény küzdelemmel tartottátok a kultúrát, Ti vagytok A MAGYAROK. Itt mi öljük egymást és titeket, mondod, de én azt láttam, hogy ezer forint többletbevételért a saját anyátokat eltemetnétek, csakhogy nektek jusson, ne az unokatestvéreteknek.
Nincs ez így rendben kedves Ferenc, nagyon nincs. Te most úgy búcsúzol, hogy Isten veletek Magyarok, már otthon is keresünk ennyit. És tudod, ezért utálnak titeket sokan. Mert ez az egy számít, a még egy ezres, bármi áron. Ezt tanította nektek az élet, hogy életben kell maradni, bármi áron, akár a másik üdvén is. És lehet sírni, hogy de keserű az élet, és lehet a résnyire tárult lehetőségeket nézni, mint a ragadozó a koloncot, és lehet panaszkodni, hogy de szomorú a lét, és menni tovább földönfutóként, egy újabb tál lencséért. És lehet vitatni politikailag és gazdaságilag vitatható döntéseket. És lehet firtatni kormányok hogylétét, és hazugságait szemre hányni. Lehet. De ettől még, kedves Ferenc, a szememben csak egy éhenkórász haszonleső vagy, aki a magyarságára hivatkozva akar előnyöket, és ha nem kapja meg, akkor mocskolódik.
És végül csak annyit mondok, nem te vagy a Magyar Erdélyben, akiért sír a lelkem, hanem az, aki minden nehézség ellenére ottmaradt és kitartott és nem vette a nagyvilágot a jobb reménység kedvéért a nyakába, csak hogy szerencsét próbáljon. Otthon maradt, ahol az édes anyanyelvét és kultúráját az anyjától kapta, és ápolja tovább. Az a Magyar ember, aki előtt megemelem a kalapom, te meg csak egy senkiházi haszonleső vagy a szememben, és Isten áldjon az utadon, de azt ne várd, hogy könnyet hullatunk a fajtádért. Te olyan vagy, mint a patkány, aki menekül, ha szorul a helyzet, Ezt tetted Erdélyben is, ezért jöttél ide, és most ezt teszed itt is, ezért mész haza, te nekem csak egy senkiházi vagy, sajnálom, de ez a helyzet.
És amit elmondasz, abban persze van sok igazság, van sok valóban fájdalmas dolog. Van sok nehezen magyarázható. Igen, van, de ahogy mondod abban kedves Ferenc, Te vagy benne, Te magadról beszélsz amikor rólunk beszélsz, mert te túlról vagy, ahogy mondjátok.
Keserű dolog ez… elszomorító… de azt kívánom neked, találd meg a békédet.
