Megjöttünk Egerből. Evés ivás, ahogy mindig. És az utazás is. Már semmi szokatlan nincs abban, hogy a jegyvásárlás nehézkes dolog. Csütörtökön hirtelen jött az ötlet, menjünk el aznap Egerbe, mert másnap, azaz pénteken a BKV sztrájk miatt nehézkesen jutnánk el a pályaudvarra.
Fogtuk magunkat, összepakolás, nekilódulás, cihelődés nagy pakkal, ahogy mindig. Pályaudvarra kiértünk vagy háromnegyed órával a vonat indulása előtt, ugye jegyet kell venni. Beállunk a vastagon tömött sorokba. Hatszázan a kasszáknál, négy ablakra. Ez igen! Ezt így kell csinálni. Hét után öt perccel indul a vonat, addig csak oda érünk az ablakhoz. És elkezdődik a várakozás. És nem haladunk egy tapodtat sem, nem tudom, hogy ezeket ott direkt lassúságra képezik, vagy csak ennek volt valami baja a világgal, de majdnem elaludt a tempóban a pasi. Még jó, hogy van jegyautomata. Megnéztük. Hát erre a viszonylatra nem lehet jegyet venni belőle. Ez is remek, akkor marad a sorban állás.
Kassza ablakára nagy táblán hatalmas betűkkel kiírva, hogy ez az ablak 18:45-kor bezár! Mi meg ott araszolunk, és reménykedünk, hogy időben odaérünk, mert ha az orrunk előtt közli, hogy sajna de itt neki munka vége van, akkor a hiábavaló ordításon túl legfeljebb átmehetünk egy másik kasszába. Aztán kezdhetnénk előröl a sorban állást.
Mentő ötlet, hátha nincs peronzár, és akkor talán megvesszük a vonaton a jegyet. Közben az idő halad, már alig negyed óra az indulásig. Felmegyek a peronzárhoz, naná, hogy van. kérdezem az ipsét, beenged e jegy nélkül, mondja be, de majd megvehetem a jegyet kétezerrel többért a kalauztól. Mert tudniillik itten az a szokás, hogy ha háromnegyed óra nem volt elég a jegyvásárláshoz, de a vonatot nem szeretnénk lekésni, akkor fizetünk, mint a katonatiszt. Nem volt ebben a vonaton vásárlásban semmi csalási szándék, egyszerűen utazni akartunk volna. Rendesen, jeggyel a zsebünkben, de elsősorban utazni! A családi ünnepelés azért mégis csak családi ünnepelés! Kisebb értetlenkedés után, amikor is megbeszéltem az engedékeny peronőrrel, hogy nincs értelme menni, plusz hogy ő sem érti ezt a rendszert, vissza a sorba páromhoz. Egy méterrel sem jutott közelebb. Már csak tíz perc. Vagy az órám rohan, vagy a pénztáros extra lassú. Ennek nem lesz így jó vége.
Fogy a sor szépen, de inkább csak lassan. Odaérünk, már egy-két perce be is zárhatott volna a pasi, ennek megfelelően közli, hogy ugyan kiszolgál, de új kasszát nyitottak, oda kellett volna átfáradnunk. Mondjuk, ha nem csak az van kiírva, hogy mikor zárnak a kasszák, de az is, hogy melyik mikor nyit, akkor nem lepett volna meg a kijelentés. Mindegy, kezünkben az áhított jegy. Rohanás a vonathoz, ami persze a lehető legtávolabbi vágányról indul, csak hogy egyszerű legyen az utasnak. Persze értem én, ha ez beljebb indul, akkor egy másikat kell kitenni. Szóval futunk a vonatunk után, nézzük a vagonokat, hogy van még viszonylag kényelmes hely. Találtunk is egy majdnem teljesen üres vagont, felcuccoltunk, leültünk. Eszter még leszaladt szendvicset venni, visszajött, és nagyjából akkor tudatosult bennünk, a dohányzó kocsiban ültünk le. Mondjuk máshol már nem nagyon lett volna hely.
Nodesebaj, majd lehúzzuk az ablakot. Indulunk, innentől már csak két óra, és megérkezünk. Addig csendesen szívjuk a füstöt, hallgatjuk a sörös dobozok szisszenését. Vehettünk volna nekem is, most már mindegy. Már csak azt nem értem, hogy ha minden, az utunkba kerülő megállónál megállunk, akkor ez mitől gyorsvonat? Meg azt sem látom egészen tisztán, hogy ha a MÁVról leszedték az egyetlen jövedelmező üzletágat, a teherszállítást, akkor mitől fognak ezek az áldatlan, siralmas állapotok megjavulni? Talán a peronon engedékenyen áteresztő ellenőröktől? A lassú kiszolgálástól? A koszos, büdös szerelvényektől? Közben csendesen zakatol a vonat az uticélunk felé.
Az egész jegyvásárlásban csak az a dühítő, hogy sejteni lehetett volna, hogy egy átlagos csütörtökhöz képest erősebb lesz a forgalom, a pénteki BKV sztrájk miatt. Gondolom, aki csak tehette, már csütörtökön elutazott. Ennek ellenére a keletiben legalább is, semmiféle extra felkészülésnek nyoma nem volt látható, hacsak nem a kétszer annyi peronőr…
