Igen, ez egy asztali áldás, és igen, ezt a címet adtam a mai írásnak. Gondolkodtam, hová is írjam a sztorit, a gasztro loggiába, vagy ide, végül is emellett döntöttem, mert inkább sztori, mint gasztro. Oda majd külön írok az egyikről, amit a hosszas barangolások után végre igazán jó szívből merek ajánlani bárkinek.
Reggel azzal a felkiáltással indultunk el kirándulni, hogy van két látogatásra érdemes intézmény, amiket hazafelé útba ejtve megebédelhetünk. Azaz vagy az egyiket, vagy a másikat. Nem mondom meg melyik heti program ajánló füzetben, de nem a Pesti Estben olvasta az én szívem csücske, hogy ezeken a helyeken olcsón, rendkívül jót lehet enni. Első választottunk a Victor Hugo utcai a portugál – magyar kifőzde. Foci VB-n ez a páros egészen jól hangzik, gasztronómiai egyvelegben inkább érdekesen. No de kalandra fel, a műkritikus igen jó szívvel ajánlotta mindkettőt. Rosszak nem lehetnek.
Sajnos az elsőnél nem derült ki, mert zárva volt a pincehelységben üzemelő kiszolgáló egység. Ez igazán nem volt meglepő, mert valódi, hamisítatlan kifőzde jellegű a hely, már ami az ablakokon keresztül látszik. Csak elfelejtették az írásban közölni a nyitva, esetünkben zárva tartást. Ami viszont meglepő, hogy az ajtón sincs utalás arra, hogy mikor találnánk nyitva. Ez már kicsit zavaróbb. Sebaj, a másik is a közelben van, alig öt híddal lejjebb a Dunával párhuzamosan. Tizenötös busz, el a Boráros tér felé, hamarabb leszálltunk, amit nem kellett volna, onnan jó adag séta megint. Egészen a Lónyay utca végén ráakadtunk, Téba – keleti ízek. Állítólag a török gyroson megfáradt ízlelőbimbóknak igazi felüdülés a hamisítatlan keleties ízvilág, és hipiszupi a kiszolgálás, meg egyéb szuperlatívuszok.
Hát… a nyárson seszínű csirkecombnak tűnő képlet, az édességek mondjuk gusztusosak. A pitában még lenne hely egy kis húsnak, de a minden mehet bele adag alig lötyög a tésztában. Valahogy lemaradt a csípős szós, de nem tettem szóvá, csak együnk már, mert éhen pusztulok! Ja igen, kilenckor indultunk otthonról, reggeli után, ez meg már olyan három körül lehetett. Ideje valamit a pocakba tölteni! Ha előre tudom mit, akkor inkább meg sem veszem. Akinek a csodás keleti ízek azt jelenti, hogy sótlan, fűszertelen, csípős szósz nélküli zóna adag, annak valóban bátran ajánlom. Aki jót akar enni, annak azért volna más ötletem. Leülni nem lehet, csak a falra szerelt 35 centis pult elé helyezett bárszékekre, ahol a tükörből azt nézhetem, ahogy eszem. Nem szeretem ha evés közben magamat bámulhatom… Uticsomag formájában vettük magunkhoz, az akkor már mindegy milyen, csak együnk valamit gyrost, ami persze hamarosan mind a kettőnk ingén meg is jelent. Talán ezért tett rá az amúgy mosolygós tulaj csak a világos joghurtos mártásból?
Barátom korábban felhívott, hogy menjünk sörözni egyet, a jópipát ajánlottam. Ha már úgy is visszamentünk a fővám térre, együnk valami gyenge, de ismert dolgot, burger king szendvics. Skót ajánlat: kis krumpli és sajtburger háromharmincért. Csak hogy ki ne lukadjon a gyomrunk. Én hagymakarikával tetéztem, párom fagyis brownie-t kért. Azt mondja finom. A hagymakarikát nagyjából reggel nyitáskor süthették, a krumpli is szöttyös, de itt az ember nem is vár mást. Az már keményebb dió volt, hogy a csodásnak gondolt brownie-ba a műanyag kanál beletört. Mondjuk már akkor gyanús volt, amikor az került elsőként a tálcára. Hogy szó ne érje a ház elejét, miután szóvá tettük a panaszt, a desszertet kicserélte a menedzser egy valóban finomra. Azt nem értem, hogy minek ezek a körök, de a végén azért csak megkaptuk, amit akartunk. Kaja után irány a Pipa utca. Titkon abban bíztam, hogy végre lesz hely a tendemben, ami négykor nyit. Elvileg. Negyed ötkor értünk oda, de a vastag vasrács még tövig húzva. Na ide most sem jutunk be. „Gyöhet” a jópipa, a sarkon. Amikor hátra vágtattunk a belső terembe, nagyon furán néztek ránk, de egy szót sem szóltak. Peti öt előtt ért oda, kapott egy sört, (400 az üveges dreher) majd közölték, zárnak. Elvileg négykor!!! Szombaton! Vasárnap zárva. Hát ezt ma meg lehet tenni? Úgy tűnik meg. Még így is rendesek voltak, mert egy órát ráhúztak a normál nyitvatartásra.
Mentő ötlet a pótkulcs. Szóval vissza a város előző szegletébe. Csengery utca. Igazi fiatalos kerthelység. Végre valami, ahol jó megpihenni, akkor is, ha a mellettünk lévő asztaltársaságban sokan vannak és nagyon hangosak. Akkor is, ha nincs kiszolgálás, csak a pultnál. Akkor is, ha egy korsó sörért majd' ötszáz forintot kérnek el, ja igen, barna cseh sör. És finom. És üde zöld folt, a belvárosban. És kicsit mediterrán, kicsit balkáni hangulatú a macskától, a berendezéstől. A macska peckesen körbejár, egy finom falatért még pózol is. Azt hiszem, itt kellett volna kezdeni a „gasztrotúránkat”.
