Eltűnődtem a tegnapi kommenten egy kicsit. Nevezetesen azon, hogy nekem valóban semmi nem jó? Valami igazság rejtőzhet a megállapításban.
A bejegyzéseim általában tényleg nem arról szólnak, hogy hurráoptimizmus és hajjdejó a rossz, hanem egy problémáról, amivel találkoztam. Egy helyzetről, ami valamiért nem úgy alakult, ahogy elvártam. Néha olyan globális kérdéseket, magyarán szólva baromságokat feszegetek, mint az emberiség jövője, a bolygónk sorsa, az élővilág fejlődésének útja, hova tovább a szellem ereje, ami ugye már végképp délibábos terület.
Ha mindig, minden körülmények között elégedettek lettünk volna a környezetünkkel, ha soha nem akartunk volna azon újítani, jobbítani, akkor valószínűleg nagyon boldogul, tudatlanul és ugyanennyi, ha nem több gonddal élnénk napjainkat. Fákon ringatnánk fészkünkben az almot, kölykeink a hátunkon kapaszkodnának, őrszemek figyelnék a kardfogú tigrist, akinek első számú prédájául szolgálunk.
Azt nem mondhatnánk, hogy bűn nélkül, hogy erőszak nélkül, mert bár nem tudjuk, hogy elődeink hogyan viszonyultak falkán, törzsön kívüli fajtársaikhoz, de azt igen, hogy a hozzánk legközelebb álló csimpánzok olykor vadásznak egymásra, olykor háborút folytatnak. Igen, ezek a legősibb ösztönök. Hogy Ők, a majmok, tudatosan csinálják-e, vagy sem, ezt szintén nehéz megállapítani. Én tudatuk ugyanis van, és bármily meglepő, de képesek az elvonatkoztatásra. Képesek asszociálni. Nos, mielőtt még az orromhoz dörgölnéd, tudom, hogy laboratóriumi körülmények között, de mégis csak képesek.
Ha mi emberek az örökös keresgélésben csak a föld javait gyűjtögettük volna, és az elénk táruló, egyre táguló világra fittyet hányva elégedettek vagyunk sorunkkal - sorsunkkal, akkor az evolúciót – mint rossz ötlet, elvetettük volna. Annak vagyok híve, hogy jobbítsunk ott, ahol lehet, ahol módunk van, ahol megtehetjük. Kinek – kinek tehetsége szerint legyen része ebben a jobbításban. Én a kérdésfeltevésre, a probléma felvetésére vagyok a legalkalmasabb. Aztán, ha azt megfogalmaztam, előadtam, összedughatjuk a fejeket, és megrághatjuk, megcsócsálhatjuk, megvitatva eredményre juthatunk egy virtuális- vagy valóságos kocsma asztal mellett folytatott kocsma filozófiai értekezleten.
Tovább tűnődve az is eszembe jutott, hogy most is az elégedetlenség szól belőlem, amikor statisztikai szempontból vizsgálom a dolgot? 23 szó, 142 karakter, a szóközöket is beleértve, újabb 849 szó és 6078 karakter forrása lett. Elégedett vagyok?