Megvettük, belaktam, huncutkodott, visszavittem. Ez lenne egy szavakkal a telefonom élettörténete. Három hetes volt.

N73. Szép is, jó is, csak az idejét nem bírja ki. Úgy értem a katalógusban megadott készenléti idő tizedét bírja csak. Ott 375 nap volt jelezve, és alig két napig ment egy töltéssel. Visszavittem szervizbe, ahol készségesek voltak, elküldik a központiba, ahol majd bemérik a telót, aksit, mindent, addig meg adtak egy cserekészüléket. Nagyon gördülékenyen ment.

Mondjuk a gyártó képviseletéhez vittem és nem a szolgáltatóhoz. Szóval így egészen kultúrált az elintézés. Egy szépséghibája van csak a történetnek, hogy elfelejtették megmondani a telefon biztonsági kódját, bár valószínű, hogy ők sem tudtak róla, hanem az előző használó állíthatta be. Csak a drága elfelejtett szólni róla. Úgy hogy visszavittem ma a cseretelefont is, és inkább addig nem használom a másik számomat.

Nem fog összedőlni a világ telefónia nélkül. Az mondjuk sanszos, hogy nem viszem majd magammal a balcsira sem, de ha viszek is, a szálláson fog pihenni. Strandra biztosan nem cipelem, hogy aztán csak aggódjak miatta a vízben. Mert hogy én egy nyomorult telefon miatt ki nem jövök a vízből, az hétszentség. Reggeltől estig áztatni fogom a valagam.  Hm hm, asszem a régi dominós számom azért nálam lesz. Holnap főpróba, kenese, balcsi, pancsi, szupcsi… kinél is olvastam ilyet?