Az erkélyen tombol a tuja. Vagyis a hamis ciprus, mindegy, a lényeg, hogy nagyon él. Hatalmasat nőt mióta megvan. Jövő nyáron talán már majd el sem fér az erkélyen... Jól bevásároltunk vele...

Tegnap végre főztem egy kiváló cipóban tálalt fokhagymalevest. Időzítés jeles, íz jeles, tálalás jeles, kép nincs róla, illat nélkül amúgy is csak félkarú óriás lenne. Olyan igazán űberfasza lett, ahogy a nagykönyvben le van írva. A cipó beléből oliván pirított kruton lett. Gyönyörűséges aranybarna tallérok, illett a leves mellé.

A kép szárad. Járatom az agyam egy újabb tárgyon. Ötletek vannak, csak elhatározás nincs. Van egy összemaszatolásra váró vászon a szekrény tetején. Fogom magam, kimegyek szigetre és ott festek? Ezzel csak az a baj, hogy a nedves vásznat hogy a fenébe hozom haza? Egyszer csináltam már, de az a tábla kissebb volt, és igen nagy körültekintést igényelt, hogy ne kenjek vele össze senkit, és nem csak miattuk, de ugye ha a festék áttevődik egy libbenő szoknyára, akkor az a mennyiség nyilvánvalóan hiányozni fog az én vásznamról. Na, nem egyszerű logisztikai trükk lenne, de mégis menni kéne.

Ki tart velem festeni Plain Air? Most ez kihasználós volna, mert ha én az állványt viszem, akkor valakinek a cuccot kell :) nem nem, azt megoldom egyedül, csak jöjjön velem valaki! hahó, hol vagy? Gyere velem lécci! Festünk egy jót...