Én elmentem a vásárba fél pénzen… szól a régi dalocska. Az igazság az, hogy most kicsit emeltek a belépő árán, de lett egy nagyon hiányzó újítás. Eddig ugyanis a belépő egy papírdarab, amit a kapuban kezeltek, aztán ha az ember kiment, akkor vége a látogatásnak, mert csak egyszeri belépésre jogosított.

Na most ezzel szemben az a bizonyos kis karszalag van, dátummal, tehát ha kimentem egy kapunk, egy másikon bemehettem megint. Kellett ez már, és igaz, hogy most 1200 Ft volt a belépő, de azt hiszem, ezért egy egész napra való programot találhat magának a látogató.

Mi is alaposan körbejártunk, és meglátogattuk a kedves ismerősöket, első sorban is az én pótanyámat, a csongrádi késkészítő mester, Tarjányi József feleségét. Ki nem hagynám, hogy ha az év folyamán máskor nem is, de ilyenkor lássam. A többiektől elnézést kérek, de anya csak egy van… ugyanis Mártát magunk közt csak anyának hívjuk.

No de nem tértünk haza üres kézzel. Került vásár fia, lánya, még unokája is… Vettünk csudaszép szandált, vettünk két gyönyörűséges csuprot, hasonló már van, de ezt sem lehetett otthagyni… vettünk egy újabb dorombot is. Természetesen az egri Fehér Jancsi bácsitól a nyaklánc. Azt minden évben veszünk.

Hát én mondjuk találtam egy kardkészítőt, valami mese kardok voltak az albumban, de a pultján is. Ha nekem egyszer sok pénzem lesz… természetesen a bástyán levezető úton a tokaji bor szintén kihagyhatatlan. Körbejártuk a teljes területet. Ugyan estére a derekam szaggatott, a lábam fájt, de ez a kis kellemetlenség semmi a sok látnivalóhoz képest. Lesétáltunk a siklóig, onnan át a lánchídon, ott is vásár, és természetesen ott is nagyon sok ismerős. Én az ilyen rendezvényeken nem tudok úgy végig menni, hogy legalább egy órával ne kelljen több, mint bárki másnak, mert meg kell állni egy kicsit itt, egy kicsit ott, pár szó, hogyvagyunk, hogymegy, hiába, én is árus voltam, sok árust ismerek. És most az árus az nem a kínai bóvli, a gagyi kacat, én most mester emberekre gondolok, akik szívüket lelküket teszik bele egy-egy régi mesterségbe. Tarjányi József kései magukért beszélnek, és ahogy a felesége beszél róla a vásárlóknak, de a puszta bámész népeknek is, abban benne van minden szeretetük. Ahogy Bán Gyuri barátom a fúvós hangszerein játszik… ma is meghallgattuk, ahogy dorombon és dobon kísérték. Órákig elhallgatható muzsika. És még sokan mások. Valódi ünnep ez, valóban a mesterségek ünnepe.

Én mindenkit csak arra tudok buzdítani, szánjon rá időt, menjen és nézze meg… nagyon megéri.