Olvasom a belföldi híreket, olvasom a külföldi reakciókat, és valami olyan érzésem van, mintha egy agyonkozmetikázott keserédes, olcsó vígjátékban lennénk statiszták. Én is nagyokat kacagnék az egészen, ha közben nem magam válnék nevetségessé. Itt nincs jobb, nincs bal, nincsenek érvek és ellenérvek, nincsenek észérvek, viszont van egy maroknyi dühös ember, akik adrenalin túltengésüket az országon akarják leverni. Akikben a tesztoszteron tombolása egyenes arányban van a kukák és lángoló rendőrautók számával. Maszk és bomber. Új elem is megjelent a tüntetéseken, vagy csak nekem új? Csikós kalap, fekete hakama, mert az a gatya az bizony nem a mi bőszáru magyar gyolcsgatyánk. Mindehhez fekete félkaftán és tüsző –ti: az a széles bőr öv, amit némely vidékeken a népviseletbe öltözött férfiak hordanak a derekukon.

Valami olyan van most, hogy az emberek alig győznek életben maradni, és megvan a véleményük, pártállástól függetlenül, politikai nézetektől mentesen vásárolják a kenyeret, mert az drága a jobbos öregnek és a balos nyugdíjasnak is. Fecózunk itt, meg Vityázunk, kukákat borogatunk, fogdossuk egymásra a saját és mások mocskát, de meddig még? És igen, ezek a tüntetések, gyújtogatások, hatalmas, negyvenfős „tömeg” előtt azt ordítani, hogy 100 000 fegyverest gyűjtünk össze, ezek hová vezetnek?

Harcra készülünk? Ki ellen? Hol az ellenség? A fejekben! Itt a saját ostobaságainkat kell legyőzni. Demokráciában élünk? Ki gondolja demokráciának azt, ahol egy miniszter, egy miniszterelnök azután, hogy hazudik, hogy szándékosan félrevezeti az országot, a parlamentet, azok után még mindig aktív részese a nagypolitikai életnek. Sőt továbbra is miniszterelnök maradhat?

Nyugat Európai országokban ez teljesen elképzelhetetlen volna. Hogy ne keltenének (vélt vagy valós) indulatokat azzal, ha a szemembe hazudnak, és a végén mosolyogva azt mondják, hogy de most már aztán nem fogunk, aztán azt látom, hogy de, mégis azt teszik: Hazudnak! Reggel éjjel és este –ahogy azt három éve is tették. Ez elképzelhetetlen volna minden fejlett demokráciában. És lehet az ellenzékre verni a sarat, lehet radikalizálódásról beszélni, az én igazságérzetemet is egyre jobban böki ez a fullánk. Én nem vagyok sem heves természetű, sem vérmes virtusú, de egy pillanatra sem csodálkozom, hogy ezt a tüskét forgatva az ember méltóságérzetében, vannak, akikben feltámad a tettvágy egy kézzel fogható formája.

Tegnap azt láttam, hogy a beszéd alatt öltenek az ifjak maszkot, ragadnak botokat, és így felfegyverkezve indulnak „csatába”. Amikor a TV székházat felgyújtották, akkor azt hittem szent meggyőződéssel, hogy az ottani hangulatkeltők fizetett bérencek voltak. Ezt hiszem a mai napig is. Azokról a napokról. Sajnos a mostaniakról már nem…

Ugyanakkor azt, hogy bárki is lavórban mosogassa dunnavízzel az árpád nemzettség zászlaját, azt vérlázítónak tartom, pláne ha azzal a felkiáltással teszi, hogy lemostuk róla a gyalázatot! Ha már gyalázat, volna kinek mosni, mert azt gondolom, hogy valóban meggyaláztuk, amikor aljas politikai nézetekkel tettük azonosíthatóvá. Mossuk le valóban a gyalázatot végre! De ma nem ez történik, ma senki nem a békét keresi, senki nem az egymás mellett élés lehetőségeit. Hova jutunk így? Ide, pontosan ide, ahol vagyunk. Ahol előre megfontolt szándékkal engedélyeznek egymás mellé ellentétes tartalmú tüntetéseket egy időben, hogy a parázs vitából csakhamar erőszak legyen. Ide vezet a hazugság, a megtévesztés, az önző érdekű félrevezetés! És a két, magát nagynak gondoló párt bőszen rázhatja a másik kezét, mert ebben egységesek! Az egyik mert nagyot gondolni, a másik mert nagyot mondani, a zsebe viszont mindkettőnek egyformán nagy.

Ide vezet, ha az országnak nincs alkotmánya. Ide vezet, ha kitépik a polgárok hitét. Ide juttat, ha bőszítik a népet. Ide vezet, ha saját érdekeink ellen valót kényszerítenek ránk. Húzzuk azt a derékszíjat, húzzuk már hat éve, és mindig tudtuk épp miért kell húzni, de csak politikusaink híztak, miközben a vérünket szívták, jobbról is, balról is. A parlamentben persze évről évre képesek a legnagyobb egyetértésben megszavazni saját javadalmaikat…

Magyarnak lenni nehéz, de nem lehetetlen feladat! Ezt nem én mondom, ezt Széchenyi mondta. Első dolgunk kellene, hogy legyen a gazdasági és politikai életet átláthatóvá, korrupciótól mentessé tenni. Hogy a csorbát szenvedett alkotmányunkat helyreállítsuk. Hogy visszaadjuk hazánk polgárainak az önbecsülését. A képességet és a lehetőséget rá! Ma mindkettő egyaránt hiányzik. Hogy meggyalázott múltunkat tisztába tegyük. Hogy elszámoljunk saját magunkkal. Nekünk magyarnak lenni nem lehetőség, hanem kötelesség! Saját kultúránk védelme nem jelenti szomszédjaink lenézését, nem jelenti azok identitásának semmibe vételét. Magyarnak lenni nem jelentheti azt, hogy ellenségei vagyunk bárkinek is. Magyarnak lenni olyan létállapot, amit nem sokan vallhatnak magukénak. Így volt ez az eltitkolt múltban, így van ma, és Isten segítségével így lesz a jövőben is –ha mi magunk végre hiszünk majd saját magunkban!

Addig is hogy várhatnánk el szomszédainktól, azoktól, akikkel évszázadokig éltünk együtt, hogy saját újonnan szerzett államiságukat definiálni tudják, amíg mi a magunkét nem tettük meg? Amíg az országban állampolgárként velünk élő bármely népet, nemzetet és közösséget, amelyek magukra nézve kötelezőnek fogadják el törvényeinket, fenyegetünk? Itt a fejekben kell sürgősen rendet tenni!

Végezetül néhány pont, a többször módosított 1949es alaptörvényből, melyet ma A Magyar Köztársaság Alkotmánya néven ismerünk.

Általános rendelkezések

1. § Magyarország: köztársaság.

Ezzel nem lehet vitatkozni, valóban az.

2. § (1) A Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam.

Amikor egy tömegoszlatáson a rendőr elveszíti a maroklőfegyverét, akkor az merül fel bennem, hogy vajon miért is kellett elővennie? Ha nem veszi elő, bajosan hiszem, hogy az csak úgy elveszne. Akkor hol van itt a demokratikus jogállam? Hol van az állampolgári jogom, amikor azonosíthatatlan rendőrök intézkednek? Így egy diktatúra erőszakszervezete jár el!

(2) A Magyar Köztársaságban minden hatalom a népé, amely a népszuverenitást választott képviselői útján, valamint közvetlenül gyakorolja.

A képviselők visszahívásáról azért nem került be passzus az alaptörvénybe, mert a rendszert megváltoztatni kívánó pártok attól féltek, hogy a demokratikus elemek a kialakulóban lévő új rend működését fenyegetnék.

(3) Senkinek a tevékenysége sem irányulhat a hatalom erőszakos megszerzésére vagy gyakorlására, illetőleg kizárólagos birtoklására. Az ilyen törekvésekkel szemben törvényes úton mindenki jogosult és egyben köteles fellépni.

A jelenlegi kormány és kiváltképp a Miniszterelnök, erőszakkal tartja magánál a hazugsággal, igaztalanul szerzett hatalmat.

XII. fejezet

Alapvető jogok és kötelességek

54. § (1) A Magyar Köztársaságban minden embernek veleszületett joga van az élethez és az emberi méltósághoz, amelyektől senkit nem lehet önkényesen megfosztani.

A méltóságomhoz tartozik az is, hogy a Miniszterelnök nem hazudik a szemembe! Hogy a hazámat, amelyre felesküdött, nem kurvázza le!

60. § (1) A Magyar Köztársaságban mindenkinek joga van a gondolat, a lelkiismeret és a vallás szabadságára.

61. § (1) A Magyar Köztársaságban mindenkinek joga van a szabad véleménynyilvánításra, továbbá arra, hogy a közérdekű adatokat megismerje, illetőleg terjessze.

Ezen pontok értelmében írom le soraimat.