Különös dolgok a sors, a véletlen, az ok és okozat összefüggései, a múlt és jövő viszonya a jelenhez. Talán ez utóbbi a legegyszerűbb első ránézésre. A gondolat vetíti előre a mondatot, de amikor kiejtem a szavakat, azok már az elmúlt időben vannak. Sokkal érdekesebb kérdés, hogy előre láthatjuk-e a múltat, és emlékezhetünk-e a jövőre! Különös dolog az emberi tudat. Hajlamos elhinni, amit a legnyilvánvalóbbnak gondol. Miért is ne tenné, ha a szemünk elé kerülő szelet alapján logikusnak is tűnik? Bár azt azért már e percben el kell fogadnunk, hogy ami nem kerül a szemünk elé, az talán épp annyira, vagy még inkább lehet meghatározó… Így aztán eleve elrendeltetett, hogy amit hiszünk, amit szilárd bizonyossággal valóságnak gondolunk, az talán nem több, mint puszta képzelet, a csalfa énünk játéka…
Különös dolog az idő is. Hiszen amit mi lineáris idősugárként fogunk fel, az valójában más mai tudásunk szerint is sok minden, de nem lineáris… Jusson eszünkbe, hogy a földön gyorsabban múlik az idő, mint az orbitális pályán mozgó műholdak ideje. Ha nem állítanák a földi órákhoz a műholdak saját, belső óráját, nem működnének a globális helymeghatározó rendszerek. És nem arról van szó, hogy azok az órák pontatlanok volnának! Nem! Ott valóban lassabban múlik az idő. Tudvalévő az is, hogy a műholdak átlagos sebessége a naphoz viszonyítva majdnem annyi, mint a földé, a földhöz viszonyítva ellenben a műholdak 80 000 Km/óra sebességgel hasítják az űrt… Közben közel a fény sebességéhez keringenek a nap körül is, a földdel együtt. Az idő, mint olyan nem hogy nem egyetemes, de még csak egy rendszeren belül sem állandó, ahogy azt láthattuk. A vizsgált rendszerek egymáshoz képesti viszonyai elképesztő különbségeket adhatnak, no de ez csak kitérő volt, nem a fizikai világról akartam beszélni.
Érdemes észrevenni, hogy a természet ragaszkodik bizonyos sémákhoz. Ilyenek a fraktál-mintázatok, mint a hópihék, jégcsipkék, vagy a tobozok, levelek, de gyakran találkozunk egyszerű vagy összetett spirálokkal is. Hogy egyszerűbb legyen megérteni, olyan ez, mint a föld felszíne. Építkezésnél sok paramétert kell figyelembe venni, de a legfontosabb talán a víz síkja… És máris megérkeztünk ahhoz a paradoxonhoz, ami talán az időt is jellemzi. Nyilvánvaló tény, hogy a föld közel gömbölyű. Tekintsünk most el attól a minimális de valójában koránt sem elhanyagolható deformitástól, hogy valójában tojásdad. Tehát tételezzük fel, hogy szabályos gömbünk felszínén állunk és a távolba meredt tekintettel vizsgáljuk az előttünk nyíló teret. Egyenesnek véljük, holott tudjuk, nem az. Az idő vonalát talán éppen ilyen alapon képzeljük egyenesnek. Nem volt még olyan nagyon régen, amikor a tudomány elfogadott álláspontja a lapos, tányér alakú föld volt. Kellettek hozzá Galilei, Kopernikusz, Kepler, sők korábbról néhány görög, akik már akkor feltételezték a gömbformát, pusztán logikai úton kikövetkeztetett elméleteikkel.
Bár voltaképp az időről szeretnék beszélni, maradjunk kicsit még a térben. Azt tanultuk, hogy a fény egyenes vonalban, egyenletesen terjed, a sebessége pedig 300 000 kilométer másodpercenként. Aztán Einstein feltételezte először, hogy a fényt el lehet téríteni egyenes útjáról. Egy akkor még csak elméletben létező fekete lyuk segítségével ezt a gyakorlatban is bizonyította. Egészen pontosan a speciális relativitás elméletében azt feltételezte, hogy egy kellően nagy tömegű test, képes a fényt eltéríteni. Más szóval a teret meghajlítani, mert a fény részecskék saját tulajdonságaikból következően akkor is csak egyenes vonalban képesek terjedni. Olyan ez, mint az üvegszál az optikai kábelben.
Tehát tételezzük fel, hogy az idő, amit mi végtelen és egyenes szalagon ábrázolunk, valójában egy spirálisan feltekeredett időkábel egyetlen apró szelete. Az így képzett hurkok olyan időugrásokat tesznek lehetővé, amire ma még nem is gondolunk. Talán az sem elképzelhetetlen, hogy a hurkok meghatározott szakaszaiban összeköttetések jönnek létre, ahogy a DNS párokban. Bár ott párhuzamos spirálokról beszélünk. Ha ezt egy kicsit továbbgondoljuk, máris nem olyan távoli a párhuzamos univerzumok létezése, az összeköttetések pedig talán a féreglyukak, amiket ma még csak feltételezünk, de létezésüket nem tudjuk bizonyítani.
Elkalandoztam kissé. Maradjunk az alapfelbetésnél, miszerint az idővonal egy spirálisan feltekeredett alakzatban halad, így a múlt a jelen és a jövő határai összeérnek. Egy feltekercselt vezetékben feszültség indukálódik, ha mágneses mezőn halad keresztül. Ez a dinamó. Tételezzük fel, hogy a mi időkábelünk is erőtereken halad keresztül. Hogy hat rá a gravitáció, a forgásból eredő sebesség, a ma még szintén nem ismert sötét erő és a sötét anyag…
Világunkat nem ismerjük, sem a benne lévő rendezőú elvet, sem a mozgatórugóját. Önteltség volna azt feltételezni, hogy akár csak a közelébe is értünk a teremtésnek, akár az istenben hiszünk, akár a Big-Bummbann. Fogalmunk nincs, hogy mi történik amikor az eseményhorizont eléri a feketelyukban keletkezett szingularitást… elképzelésünk sincs, hogy milyen erő tartja egyben, más elképzelések szerint milyen anyagból fakadó kölcsönhatás hajtja szét az általunk ismert univerzumot…
Feltételezünk kozmikus húrokat, gumilepedőre dobált golyókkal szemléltetjük a kimondhatatlant. Üveggolyókkal játszó gyerekek vagyunk, akik csillagutazást vizualizálnak és világteremtő elméleteket kommunikálnak kozmikus alapigazságok hiányában…
Kérdéseket és talányokat gyártunk az újabb és újabb válaszokhoz, amikre rálelünk.
A válaszok készen vannak, a kérdéseket kell megtalálni!
