Keretezés. Már egészen nagy rutinra tettem szert a vágás ragasztás terén. Még arra is rájöttem, hogy jkell fordított kézzel tartani a keretszálat, hogy az utolsó mozdulatoknál ne reccsenjen le egy jókora darab a hasznosítandó részből. A keskeny és hosszú előszoba adta lehetőségeket keresem, és nem azt nézem, hogy a padlón csúszva, térdelve, gugolva nem tudok körbefordulni. Egy szóval nem a nehézségeket nézem, hanem azt, hogy legalább elférek.Nagy könnyebbség nekem, hogy nem kell képenként 8-10 ezer forintot kiadni a keretre. Eddig nagyjából annyit fizettünk ki hat bekeretezett képre és még két képre való keretért, mint amennyit egy képre kellene fizetni ha nem én csinálnám. Ebben benne van a ragsztó, és a szorító is. A gérvágó már megvolt, mellesleg aztugyan nem most vettük, de akkor is erre a célra. Sok ismerősnek, barátnak ajándékozott kép keretét gyártottam már le.

Azt hiszem, hogy ma még legalább egy keretet el kel készítenem. Már csak két hét van hátra a kiállításig. Sokan kérdezték, hogy izgulok-e. Még nem. Most még csak olyanokon gondolkodom, hogy vajon kik jönnek el, kik nem. A képek már készen vannak, amiatt nem izgulok. A fogadtatás meg... az majd úgy is kiderül ott helyben, tehát ezért megint csak nem izgulok. Hogy rosszul érintene-e, ha általában nem tetszene a látogatóknak? Talán igen, bár csak azért nem csinálnék mást, hogy az jobban tetsszen másoknak.

A kiállítás utolsó napjára egy kis aukciót kellene szervezni a tárlat anyagából. Nem is a pénz miatt, hanem hogy elkezdhessék a képek az önálló létüket. Felnőtt korba lépnek, ideje, hogy saját életüket éljék.