Az élet kövei

Van egy kiállítás, amire már nagyon régóta készültünk. Tulajdonképp ajándékba kaptuk, azaz kapta párom, és én, mint utánfutó. Nagyon érdekes a téma, a kor, az ember, a sok minden, amire a kiállítás kapcsán számítani lehet, és végre ma este eljött a nagy nap, elmentünk a Da Vinci kiállításra a Vam Design Centerbe.

Én ekkorát még kiállításban nem csalódtam, mint most. A tervek makettjei az űbergagyi kategóriába esnek. A tárgyak mellett elhelyezett kis leírások vagy nem a tárgyról szólnak, vagy az derül ki belőlük, hogy a makett mennyire nincs összhangban a leírással.

Arra számítottam, hogy majd a modellek életnagyságúak, bemutatják a szerkezetet, a működési elveket, a leleményt és zsenialitást, amitől Da Vinci az, aki. Hát nem ilyeneket találtam. Ahol a rajzokban ívbehajlított, elkeskenyedő rudakból kötözött denevérszárny van, ott a kiállításon egy ragasztott lécekből kifűrészelt keretre „feszített” papírkarton… Ahol a leírás a mai tűzoltólétrák őseit bemutató modellről beszél, ott a kiállított makett egy teljes képtelenséget mutat be. És nem a terv rossz, hanem a makett.

Viszont van két teremnyi monaliza részlet, hogy azt bizonygassák, eredetileg a nőnek volt szempillája és szemöldöke. Két terem szekrény nagyságú kép szemekről, szájról, a ruha ujjáról… A működőképesnek és kipróbálhatónak készített tárgyak meg a szakmai hozzánemértés olyan fokáról tanúskodnak, hogy attól inkább csak a siralmastól, az elkeserítőig terjedő skála ugrik fel hirtelen a pofátlanul átbaszták az agyamat érzésig.

Dühömben szaporáztam kifelé, a társaság többi tagját hátra hagyva. Ja igen, vendéglátóinkkal együtt néztük meg az amúgy mocskosul gagyi kiállítást. Nem akartam megbántani őket azzal, hogy olyan hamar kirobogok. Sajnálom, de ha egyszer valami kiveri a biztosítékot, akkor azt képtelen vagyok leplezni. Szóval ahogy megpróbáltam számukra észrevétlenül kimenni, a kiállítás végén odalép egy biztonságifüldugós, adóvevős feketeruhás, hogy adjam oda a jegyem… Na ez aztán végképp betette a kiskaput. Mégis hogy az Isten haragjába tudtam volna bemenni, ha nem mutatom meg a bejáratnál álló hasonszőrű kollégának? Mehettem vissza, elkérni a jegyemet, hogy ki tudjak menni végre.

Én még soha senkit nem beszéltem le eddig egyetlen kiállításról sem. Főleg nem kiállítóhelyről. Most sem teszem, akinek kedve van, az feltétlenül nézze meg, de semmi elvárása ne legyen, úgy nem csalódhat. Azt viszont tudom, hogy én a vamdizájncenternek még a közelébe sem megyek ezután. Ennyire ócska, szedett-vedett szart életemben nem láttam még… 3300 forintért! A Szkíták aranya volt 2500. Évezredes eredeti leletekkel… Pazar kivitellel, és még akkor is feltétlenül ajánlom mindenkinek, ha én az ősmagyar és a szkíta rokonság hangsúlyosabb megjelenését vártam volna. Bár ha igaz, annak már vége. Itt viszont semmi olyan nem volt, amire utólag azt merném mondani, na ezért az egyért legalább megérte. egyszerűen semmi. Ez a kiállítás számomra egy szép kerek nagy nulla volt.