Hosszú, unalmas és még érdektelen is, ne kezdj bele az olvasásba! Ha meg belekezdtél, annak tudatában tedd, hogy a vélemény szabadsága ebben a blogban a saját véleményem szabad kinyilvánításáig terjed! Ez nem egy vitaindító cikk, hanem a saját gondolataim a témában.

Tegnap lakásavatós kerti partin voltunk. Beszélgetés közben szóba került néhány érdekes kérdés. Beszéltünk arról, hogy a meleg párok miért nem fogadhatnak örökbe gyereket, hogy házasodhatnak-e vagy sem, hogy a házasság vajon erkölcsi kategória, vagy jogi tényállás. Onnan indult a vita, hogy az új szabályozás szerint a törvény nem várja el a házastársi hűséget, helyette házastársi együttműködésről beszél.

Alapvetően úgy látom, hogy van egy tradicionális erkölcsi norma (morál), amit vagy betartunk, vagy nem, de napjainkban a jog nem fedi az erkölcsöt. Pláne nem az igazságérzetet. A jog mindenek felett hatósága sok esetben felülírja az erkölcsi, etikai normákat. Felvetődött, hogy ez azért van, mert a jog végső soron a praktikumból ered, nem pedig az előbbi kategóriákból. De tudjuk-e, hogy mi is az erkölcs és az etika?

Ami nem került szóba, de szintén a témakörhöz tartozik, az a tolerancia. Később még erről is szeretnék pár gondolatot elmondani, de most az erkölcsről:

Azt mondhatjuk, hogy az erkölcs, morál vagy etika a viselkedésünk belső meghatározói, míg a jog és törvény annak külső meghatározói. Történelmi hagyományaink alapján az erkölcs akár vallásos mérce is lehetne, holott az etikus viselkedés nem feltételezi a vallásosságot. Más szóval az is élhet erkölcsösen (etikusan), aki nem a vallási előírásokat, csupán az együttélésünk íratlan szabályait tartja be.

Ugyanakkor azt is vizsgálhatjuk, hogy milyen összefüggésben áll egymással a jog és az erkölcs. Megállapítható, hogy míg a jog betartását törvények írják elő, addig az erkölcs nem tételesen számon kérhető viselkedési norma. Mégis gondolhatjuk úgy, hogy optimális esetben a jog és erkölcs nem egymásnak ellentmondó rendszerek.

Társadalmunk szabályszerűségei a békés egymás mellett élésen alapulnak, így feltételezhető, sőt elvárható volna, hogy a jogi irányelvek az erkölcs alapjain nyugodjanak. Itt lép be egy újabb minőségi kategória, az igazság, igazságosság.

A törvényi számonkérés vajon az igazságon, vagy annak vetületén, a bizonyítható tényeken alapul? A jog nem az igazsággal, csak is a bizonyítható tényekkel foglalkozik. Ez az első lépcső az erkölcs és a törvény szétválasztásában.

A folytonos mozgásban lévő társadalmi viszonyok vajon törvényszerűen megváltoztatják az erkölcsi alapértékeket? Az biztosan látszik, hogy a nagy történelmi korszakok rendre új társadalmi rendet (rendszert) hoztak létre, melyekben a személyes elvárások és értékek alapvető változásokon mentek át.

Hogy egy teljesen kézenfekvő példát említsek, az ókori műveltség, és a mai értelemben vett demokrácia alapértékeit megteremtő görög civilizációban elfogadott volt, hogy az idősebb férfiak fiatal fiúkkal létesítsenek testi (és érzelmi) kapcsolatot. Ezt ma homoszexualitásnak és pedofíliának tartjuk, melyet a törvény büntetni rendel. Mai értelemben véve ezek erkölcstelen cselekedetek.

Ahogy ma az is elképzelhetetlen, hogy a társadalom szűk rétege számára legyen csak adott a népképviselet, mások pedig ettől elzárva legyenek. Mint a nők, vagy rabszolgák, ahogy ez az antik demokráciában ténylegesen működött.

Ugyan akkor az is kijelenthető, hogy a jog (törvény) általában összhangban van a társadalmi elvárásokkal, viselkedési normákkal, tehát az erkölccsel és etikával. Így a külső szabályozók harmonizálnak a belső elvárásokkal. A belső szabályozók a külső szabályozókkal összhangban biztosítják és tartják fent a rendet.

Vajon elválaszthatóak-e egymástól a belső és külső szabályozó mechanizmusok? Látszólag igen, hiszen a törvénykezést egy erre felhatalmazott (vagy a hatalmat önkényesen birtokló) plénum szabályozza, majd a megalkotott törvényt a rendelkezésére álló hatalmi eszközökkel, (vagy erőszakkal) tartatja be.

A valóságban azonban az is feltételezhető, hogy az (konzervatív) erkölcsöket felülíró megengedőbb (liberális) törvények hatására csökkenő személyes morál következtében csökken a teljes társadalom morális elvárásainak mértéke és súlya is.

Gyakorlati példa lehet erre, ha a közoktatási intézményekben nem jelenik meg az erkölcs és etika, mint tantárgy, úgy a felnövekvő generációk elvárása ezen a téren alacsonyabb szintű lesz, mint ha ilyen jellegű nevelésben részesültek volna.

A félreértések elkerülése végett azt most szögezzük le, hogy a rendszerváltás előtt az akkori viszonyoknak megfelelő nevelésről volt hivatott gondoskodni például az (kisdobos és) úttörő szervezet, ahol a társadalom hasznos tagjává váló fiatalokat ránevelték a „szocialista értékekre”, a követendő morálra. Idézzük csak fel az úttörő kiskönyvből az eskü és a 12 pont szövegét!

Én .................. a Magyar Népköztársaság ifjú úttörője, csapatom zászlaja és úttörő társaim előtt fogadom:
Az úttörőélet törvényét minden körülmények között megtartom, csapatom jó hírnevét megőrzöm, tetteimmel szocialista hazámat, a dolgozó népet szolgálom.

1) Az úttörő hű gyermeke hazánkank, a Magyar Népköztársaságnak
2) AZ úttörő erősíti a népek barátságát, védi a vörös nyakkendő becsületét
3) Az úttörő szüntelenül fejleszti tudását, híven teljesíti kötelességét
4) Az úttörő ahol tud, segít
5) Az úttörő jókedvvel dolgozik és önként szolgálja közösségét
6) Az úttörő mindig igazat mond és igazságosan cselekszik
7) Az úttörő szereti, tiszteli szüleit, tanítóit és megbecsüli az idősebbeket
8) Az úttörő igaz, hű barát
9) Az úttörő bátor és fegyelmezett
10) Az úttörő edzi testét és őrzi egészségét
11) Az úttörő szereti és védi a természetet
12) Az úttörő úgy él, hogy méltó legyen a Kommunista Ifjúsági Szövetség Tagságára

Azért könnycsepp mégsem gördül a szemem sarkába a sorok olvasása közben, mert persze a szép ideákon túl működött a könyörtelen valóság is, de a hétköznapi ember számára mégis egyfajta tartást, útmutatást adott a kormányzati propaganda. Ráadásul az erkölcsi alapértékek egytől egyig megjelentek ebben a nevelésben.

Napjaink állami közoktatásából a szocialista viselkedési normák (nagyon helyesen) eltűntek, de ez egyben azt is jelenti, hogy helyette nem tölti ki semmi ezt az űrt. Az egyházak és felekezetek nem jelenhetnek meg sajátos ideológiai nézeteikkel, de az állam is kivonult erről a területről, így jelentős űr képződött.

Ezt az űrt a felnövekvő nemzedékek jobb híján a liberalizált média által közvetített kétes erkölcsiségű propagandája tölti ki. A bulvár sajtó nyomtatott és sugárzott formái jelentik szinte az egyetlen támpontot, ha a szülők külön nem gondoskodnak a gyermek etikai, erkölcsi neveléséről, amivel szinte megoldhatatlan terhet kaptak nyakukba.

Érdekes vita lehetne a liberális felfogás és a konzervativizmus ütközése. Erre egymagamban képtelen vagyok, így csak a saját véleményemet és konzervatív felfogásomat tudom most bemutatni…

Azt tudom, hogy a viselkedésünk nagyrészt tanult mechanizmusok összessége. Ahogy bizonyosan azok a klisék is, amiket előítéletnek nevezünk. Ezek az előítéletek azonban a generációs tapasztalatok összességén alapulnak. Ilyen szempontból vizsgálva pedig a saját értékek védelmét, tehát a közösség értékeinek védelmét szolgálják.

Divatos kifejezés a tolerancia, de sokan ezt is félreértelmezve magyarázzák. A tolerancia nem jelent mást, mint megtűrni, eltűrni valamit. Mai szóhasználatban ezzel ellentétben a jelentése elfogadni és alkalmazkodni a „MÁS”sághoz.

A közösségek előítéletei a „más”okkal (csoporton kívüliek) szemben nem azok megsemmisítéséről, kiirtásáról, vagy a létezésük eltitkolásáról szólnak (általában), hanem a csoporton belül elfogadott normák és értékek védelméről.

A gyakorlatban ez alatt azt értem, hogy tudható, a társadalom tagjainak egy része például homoszexuális. Kijelenthető tehát, hogy a homoszexualitás létező jelenség. A tolerancia jegyében őket megilleti minden, a társadalom többi tagját is megillető állampolgári jog. A közerkölcs megtűri létezésüket.

Ugyanakkor elvárható-e a heteroszexuális társadalomtól, hogy elfogadja, ha a „másságukat” provokatív módon a közerkölcsbe ütközően kényszerítsék rá? Vajon a tolerancia jegyében az magyarázható-e, hogy van melegfelvonulás a főváros legfrekventáltabb területén, vagy ellenkezőleg, az ezzel szembeni többségi ellenállás?

Vegyük át még egyszer mi is a tolerancia. Megtűrés! Tehát nem elfogadás, pláne nem alkalmazkodás! A homoszexualitás destruktív és improduktív, mert nem szolgálja a társadalom túlélését. Ugyan akkor megtűrt viselkedési forma, mert azt kár volna tagadni, hogy a népesség jelentős százaléka érintett. Azt viszont érdemes volna megvizsgálni, hogy ha a liberális média nem emelné követendő példává a homoszexualitást, akkor hogyan változna az érintettek aránya az össz-népességhez képest. Erre persze nincsenek felmérések, tehát nem tudom, hogy változna-e. De abban biztos vagyok, hogy a média szerepe nem csak az erőszak terjedésében érhető tetten, hanem az élet és viselkedésmintáink más területein is.

Homoszexualitás helyett írhatta volna más deviáns (a normáktól eltérő) viselkedési formát is. Említhettem volna az erőszakot, a bűnözést, a prostitúciót, de a mentális és viselkedési zavarokat vagy egyebet... A liberális felfogás és az "élj a mának" elve (carpe diem) nem előremutató, nem alkotó, nem a jövőt és a személyiséget építő, ellenkezőleg, a jövőt és személyiséget romboló életfelfogás. A választás szabadságáról, és annak következmény nélküliségéről szóló elvek a társadalom békés együttélése ellen hatnak, miközben a liberális (kissebbségi) "morál" nem tartalmaz kötelezettségeket az egényre nézve, csak annak jogait az állammal, a többséggel szemben -pozitív diszkriminációt követelve maguknak. Előítéleteink így a devianciával szemben tehát megint csak nem mások kárára jelenik meg, hanem a csoport belső értékeinak oltalmazására.

Összességében úgy látom, hogy egyre nagyobb társadalmi igény van az erkölcs és az alapvető emberi értékek megszilárdítására és a törvények ehhez hangolására. Azt biztosan állíthatom, hogy az erkölcsi nevelésnek nem szükségszerűen egyetlen színtere kell, hogy legyen a család, de egy erkölcseiben, normáiban erős családi hátteret a közoktatásban megvalósított erkölcsi-etikai neveléssel lehet megalapozni.

Szükségszerűnek tartom, azt is, hogy az etikai és erkölcsi nevelésen túl, vagy épp abból merítve megerősödjön a nemzeti öntudat és gondolkodásmód, amely sajátos Magyarságunk fennmaradását, a nemzetünk létének jövőjét biztosítja. Értékeinket védeni nem ostoba múltba révülés, hanem ellenkezőleg, a jövő megálmodásának képessége és lehetősége.

Idézetek innen onna, a Netről:

Morál (erkölcs): azoknak a szokásoknak, hagyományoknak, eszményeknek, alapelveknek együttese, amelyek kifejezik az emberek között kialakult társas viszonyokat, az emberi magatartásnak és együttélésnek az adott társas közösségre jellemző, a közvélemény által szankcionált normáit.

Az erkölcs a társas együttélés gyakorlatában realizálódik. Az erkölcs az együttélés szabályozásának nem egyedüli letéteményese, hiszen a jog funkciója is hasonló. Az erkölcs sajátossága ebben az értelemben az, hogy az ember magatartását "belülről" szabályozza. Az erkölcs - jóllehet jellegzetesen társas képződmény, a társadalmi tudatformák egyike - nem egyidős a társadalommal.

Az ősközösségben fokozatosan jelentek meg az erkölcs kialakulásának feltételei, s ezt a folyamatot az osztálytársadalom kialakulása tetőzte be, amikor megszűnt az érdek egyetemessége, s ezért megjelent a "külső" (jogi) és a "belső" (erkölcsi) kényszerítők szükséglete.

Ugyanakkor következett be az erkölcs idomulása a kibékíthetetlen ellentmondásban levő társas osztályokhoz, s a későbbi erkölcsi fejlődés az osztályerkölcsökben és osztályharcukban ment végbe.

Az erkölcsi tudat meghatározott szerkezettel rendelkezik. Középpontjában az erkölcsi ideál áll, az kapcsolódik legközvetlenebbül a politikai és filozófiai szférához. Az erkölcsi ideál mindenekelőtt társas eszmény, amelyhez az adott erkölcsi rendszer legfontosabb alapelvei, követelései kapcsolódnak.

Az erkölcsi ideál meghatározott erkölcsi alapelvekben tükröződik. Ezek a leglényegesebb társas viszonyokból, kapcsolatokból adódó kötelességek megfogalmazzák az embernek az osztály és a haza, az emberiség iránti kötelességeit. Az erkölcsi alapelvekben az emberek magatartásával szembeni legáltalánosabb követelmények nyernek megfogalmazást. Különleges szerepük van az erkölccsel foglalkozó tudomány: az etika kategóriáinak, melyek az emberek között a valóságban kialakult erkölcsi viszonyok, erkölcsi meggyőződések, érzelmek és szokások elemzésén alapuló elméleti általánosítások eredményei (pl. jó és rossz, kötelesség, becsület, boldogság stb.). A történelem során az erkölcsi fejlődés az osztályerkölcs keretei között folyt. (http://www.kislexikon.hu/erkolcs.html)

A fentebbi leírás osztályharcai kissé elavultnak tűnnek… Kissé más megfogalmazást találunk a Wikipedia oldalán.

Az erkölcs vagy morál fogalma alatt mai köznyelvi szóhasználatunkban a magatartásunkat befolyásoló, általunk (vagy a társadalom által) helyesnek tartott, olyan szabályok összességét értjük, amelyek túlmutatnak a jog és az egyéb írott szabályok keretein. Az erkölcs szabályai a társadalmi normák egyik típusát jelentik. Más megfogalmazás szerint az erkölcs azon elvek összessége, amelyek a helyes és helytelen, a társadalmi jó és rossz megkülönböztetését segítik a cselekvés szintjén.

Az erkölcs eredeti jelentése ennél tágabb körű volt: általában jelentette egy személy magatartásának módját, ezért jelentéstartalma és színezete az előtte alkalmazott jelzőtől függött (például „lovagi erkölcs”, „szerzetesi erkölcs”, „polgári erkölcs”, „paraszti erkölcs” vagy összetett jelzőként „jó erkölcsű”, „feslett erkölcsű” stb.) Ez utóbbi szóhasználat mai maradványa a jogban ismert "jó erkölcsbe ütköző" kifejezés.

Az erkölccsel kapcsolatos felfogások a történelem folyamán gyakran változtak és ma is különböző erkölcsi nézetek élnek egyidőben. A közösségi szinten elfogadott úgynevezett közerkölcs szabályai társadalmi csoportonként, kultúránként, országonként, régiónként változnak. Az erkölcsi parancsok érvényességének filozófiai megalapozásával az etika foglalkozik. (http://hu.wikipedia.org/wiki/Erk%C3%B6lcs)

Mástól ezt olvashatjuk:

Erkölcseink kora gyermekkortól formálódnak és életünk végéig lehet rajtuk változtatni. Nem más az egész erkölcsi rendszerünk, mint korlátok és útmutatások halmaza, mellyel megpróbáljuk úgy élni életünket, hogy később ne bánjuk meg tetteinket, szavainkat, stb.

Az előbbi felsorolásból a stb. rejti a lényeget, mert a tetteink legtöbbször az akaratunk és az erkölcsünk által szabályozott formában nyilvánulnak meg. Hasonló módon a szavakat is így irányítjuk. De amikor azt tapasztaljuk, hogy erkölcsi normáink a belső világunkat is megszabályozni készül, akkor már úgy érezzük, hogy az ellenség benn van a várban. Az érzéseit és a gondolatait feladó ember odaadta utolsó lehetőségét is annak, hogy önmagát megélhesse a világban. Miért?

A világba beleszületve a gyermek próbál a lehető leginkább alkalmazkodni a környezete elvárásainak, mert a létfenntartása függ tőlük. Ezt az önátadást a környezet többnyire ki is használja és a saját életvitelét, filozófiáját, erkölcsi rendszerét ráerőszakolja a gyermekre. Ma talán már azt gondolod, hogy jót, rosszat meg kell élnie az embernek ahhoz, hogy tudatossá, tisztává válhasson. De vajon egy gyermeknek megengednéd-e azt, hogy rosszat cselekedjen, arra rászokjon, vagy elszenvedje azt? A gyermekeinket nevelő magatartásunk homlokegyenest ellentmond az önmagunkra érvényesnek tartott irányelvekkel.

Ebben az ellentétes és még ellentétesebb nevelésben részesülve az emberek erkölcsi rendszere roppant ingatag. Egyszer nem érezzük a korlátokat örökérvényűnek és ha úgy van rá szükségünk, könnyedén áthágjuk őket (pl. deviáns). A másik végletkor pedig túl komolyan hiszünk ezekben a normákban, és amikor a korlátok áttételére lenne szükség a boldogságunk eléréséhez, akkor azt bűnnek éljük meg (pl. konzervatív). Mindkét esetben vesztesek lehetünk csak!

A megoldáshoz fel kell ismernünk, hogy a társadalomtól merített erkölcsrendszer nem törvényeket, megmásíthatatlan korlátozásokat tartalmaz, hanem csak irányelveket, mellyel a boldogabb, kiegyensúlyozottabb élet felé igyekszünk.

Törvény az, amit lehetetlenség megszegni. Például a gravitáció vagy az energia megmaradás. Persze ez sem teljesen igaz, mert az, aki kilép az illúzió világ szövevényéből, annak ez már nem törvény (sziddha jógi) !

Legjobban tesszük tehát, ha addig, míg nem ismerjük fel az univerzum működésének alaptörvényeit, betartjuk azokat a "szabályokat" amit a társadalom "javasol" törvényei által! Ettől egységesebb és tisztább megfogalmazást találhatunk a vallások, spirituális tanok tanításaiban, a betartandó és elvetendő cselekedetekről.

Meg kell azonban jegyeznem itt is, hogy ezek sem kötelező erejű rendelkezések, csak ajánlás a tiszta életvitelhez. Így aztán teljesen téves az a felfogás, hogy az ajánlásokat nem betartók rossz, bűnös vagy elítélendő emberek lennének. Mindössze ők nem abba az irányba haladnak az önmegvalósítás felé, mint amit a szentiratok javasolnak. Az ő utuk hosszabb és keservesebb lesz így, de végül ők is odaérnek majd.

Az ajánlások megtartása harmóniába hoz az univerzummal, a földi világ történéseivel. Ahogy a szülő is jobban kedvez, kivételez az ő erkölcsi rendjét követő gyermekének, úgy Isten sem közömbös ez iránt. Ezt nevezhetjük "jó karmának" is. A vétkezőkre pedig súlyos visszahatás vár, ami a rossz karma kategóriája is lehet. Ezt a visszahatást vehetjük büntetésnek, ha még nem jöttünk rá, hogyan is kellene élni, és megélhetjük tanításként, ha már a harmóniára törekszünk.

Erkölcsi önkorlátozásainkra visszatérve:

- Gondolataink azt tükrözik, amilyen a világnézetünk - ezt is másoktól kaptuk javarészt, de át tudjuk alakítani, ha akarjuk.
- Érzelmeink a szívünkből jönnek, és ezek az élet-tanulmányutunk egyik fő tananyaga.
- Szavaink, ha őszinték vagyunk, az érzelmeinket tükrözik; ha hazudunk, akkor bármilyen más - többnyire a téves gondolkodásból származó - ideánkat szólaltatják meg.
- Tetteink pedig a szavakhoz hasonlóan bármi szolgálatába állhatnak.

Akkor élünk helyesen, ha ez a négy "tettünk" összhangban van, mind ugyanazt jeleníti meg. Ehhez, figyeld meg az érzelmeidet, igazítsd hozzá a gondolkodásodat, mondd ki, azt, amit érzel és tedd meg ugyanezt. Az egészet hassa át az őszinteség. Így teljessé válik az életednek az a része, amely maga a cselekvés és idővel minden megtisztul. (http://www.harmonet.hu/cikk.php?rovat=253&alrovat=255&cikkid=254#)

Huszti Sándor

Az erkölcs és a jog kapcsolatáról ezt találtam:

A törvény, a jog és az erkölcs (Hazánkért, 2004. február)

Bár a törvények és a jog összefüggésben állnak az erkölccsel, különbséget kell tennünk az erkölcsiség és a törvényesség között. Az erkölcs, a legbensőbb mivoltában, szándékaiban és lelkiismeretében érinti az embert, azaz a személy belső fórumához tartozik, amelyről bíró nem ítélhet.

Ellenben a törvényesség, a törvény előtti felelősséget jelenti, vagyis azt, hogy erkölcsi vonatkozású tetteinknek “külső” vonatkozása is van, amennyiben e tettek megfelelnek vagy eltérnek attól, amit a törvény vagy a jog előír. Az erkölcs és a törvény összefügg egymással, de a kettő nem azonos; adott esetben konfliktusba is kerülhetnek (pl: atombomba ledobása felsőbb utasításra). A törvények és a jog az erkölcs külső normája. E tételhez kiegészítésül a következőket kell még megjegyeznünk: a) A természettörvény és a természetjog mindenkor normának tekintendő, és aki ezeket megsérti, etikailag vét. A természettörvény és a természetjog alól nincs felmentés. b) A pozitív törvények és a pozitív jog ellenben csak akkor kötelez etikailag, ha megfelel a természettörvény és a természetjog szellemének.

Aquinói Tamás ezzel kapcsolatban állapítja meg:

“az emberileg előírt törvények vagy jogosak, vagy jogtalanok. Ha pedig jogosak, lelkiismereti fórumon is kötelező erővel bírnak.”

Minthogy a törvények és a jog csupán az erkölcs külső normáját alkotják, helytelen a legalisztikus felfogás, amely a tettek értékét pusztán a törvény és a jog megtartásához méri. (pl. farizeusok).

Továbbá azt is megállapítja, hogy “a természetjogot elsősorban az örök törvény tartalmazza, másodlagosan azonban az emberi értelem természetes ítélőképessége”.

A pozitív törvény és jog -- amennyiben a természettörvény és a természetjog kifejtése, illetve helyes értelmezése -- az örök törvényben gyökerezik. Erkölcsi kötelező erejüket végső fokon ebből a tényből nyerik.

A természettörvény és a természetjog belülről és feltétlenül köti az embert, de úgy, hogy nem sérti és nem rombolja le szabadságát. Ily módon azonban csak Isten képes kötelezni az emberi lényt. Ezért a vallásos ihletésű filozófiák a természettörvény és a természetjog végső lehetőségi feltételét az isteni értelemben és akaratban látják.

Szent Ágoston meghatározása szerint

“az örök törvény az Isten értelme vagy akarata, amely a természetes rend megőrzését parancsolja, és megzavarását tiltja”.

Szent Tamás megfogalmazásában

“az örök törvény nem más, mint “a dolgok kormányzásának elve, amely Istenben, mint a világmindenség őselvében létezik”.

Más szavakkal: az örök törvény “az isteni bölcsesség elve, amennyiben ez minden megvalósulás és mozgás direktívája”.

Az emberi létben és az emberi természetes hajlamokban felfedezett természettörvény nem más, mint az örök törvénynek részesedés útján birtokolt hasonmása: “nyilvánvaló, hogy valamiképpen minden létező részesül az örök törvényből, amennyiben tudniillik a létezők ennek hatására birtokolják a nekik megfelelő aktusok és célok iránti hajlamaikat. A létezők között azonban az értelmes teremtmény kitüntetett módon van alárendelve a gondviselésnek, amennyiben maga is részesévé lesz ennek, miközben önmagáról és másokról gondoskodik. Így benne is részesedés útján van meg az örök értelem, és ennek erejében birtokolja természetes hajlamát a megfelelő megvalósulásra és célra. Az örök törvénynek az értelmes teremtményben részesedés útján megvalósult birtoklását pedig természettörvénynek nevezzük”. ~ A természettörvényhez hasonlóan a természetjog is az örök, isteni törvényben gyökerezik. //Turay Alfréd, Internetes tanulmányából kivonatosan. (http://www.theol.u-szeged.hu)

A Magyar Értelmező Szótár (1980) szerint

ERKÖLCS - Valaki, vagy valami magatartását irányító, annak megítélését segítő, társadalmilag helyesnek tekintett szabályok összessége illetve ezek megvalósulása.

JOG - Az uralkodó osztály akaratát kifejező, az állam által kötelezővé tett magatartási szabályok összessége, rendszere... Emberi mivoltunkból, társadalmi helyzetünkből folyó szabadság valamire.

TÖRVÉNY - Az államhatalom legfelsőbb szervétől alkotott jogszabály, ezeknek összessége, rendszere.

MEGJEGYZÉS - A társadalmilag helyesnek tekintett szabályokat, valamely hatalomra került, “erkölcs-csősz” szerepet betöltő kisebbség a saját érdekeinek megfelelően bármikor megváltoztathatja. Az uralkodó osztály nem szükségszerűen jelenti a többséget, ami a helyzet Magyarországon is, ahol kisebbség uralkodik a nagytöbbség felett.

Nézzük más megközelítésből, az Etikát a Wikipedia oldalán

Az etika (erkölcsfilozófia, morálfilozófia) a gyakorlati filozófiának az az ága, amely az erkölcsi parancsok érvényességének filozófiai megalapozásával foglalkozik.Az etika kifejezés a görög éthosz szóból ered, amelynek jelentése: „érzület”, „jellem”.

Az etika, mint filozófiai tan, a periklészi korban alakult ki, azonban döntő szerepe a Szókratészi filozófiának volt. A filozófiai etika nem ad konkrét szabályokat a társadalmi életre, nem bizonyos helyzetekre ad tanítást, hanem általánosságban fogalmazza meg az élet szabályait, amelyek belsőleg is kötelezik az embert. Nem a szokásaink és a hagyományokhoz való alkalmazkodás lesz a helyes cselekvés elve, hanem az a cél, amelyben megtalálni véljük az emberi létezés értelmét. Amíg a jogtudomány az emberi cselekedetek külső, addig a filozófiai etika a cselekedetek belső elveit vizsgálja.