Tűzvirág: Lángnyelv szirmok övezik a virágot. Talán a kelő nap első sugarai festik vörösre, talán épp a lenyugvó nap az, nem tudhatjuk. A sötét háttérből úgy tör elő ennek a virágnak a látványa, ahogy a tudat alatti uralja a tudatosságot.
Teremtés: Távolról figyelve a vihart épp csak kavargó portölcsérnek is gondolhatnánk. Ahogy közeledik, rádöbbenhetünk a valóság hatalmas játékaira, melyek mellett eltörpül az emberi lét. A kép témája egy forgó tölcsér, ami talán porvihart kever fel, talán a világegyetemet hozza mozgásba.
Párhuzamos világok: Ennek a képnek nincs irányultsága és perspektívája. Az örök és időtlen multiverzum kivetüléseinek kapcsolatáról szól. Bármely irányból vizsgáljuk, más értelmezést nyer a tartalom. Először a egymás mellett, de egymástól független időmértékek a zodiákus spirál és vele szemben az óra számlapja tűnhetnek fel, melyeket mintha egy mágneses erőtér kötné össze.
Ha a képet ebből az elsődleges perspektívából 90°-kal balra fordítjuk, egy csírázó magra emlékeztet az ábra. Ebben a magban, mint alap kiindulási lehetőségben benne rejlik minden elkövetkezhető jövő, akár megvalósul majd, akár nem.
Az alap kiindulásból most 90°-kal jobbra forgatva a képet, újabb tartalom jelenhet meg szemünk előtt. Most mint ha pólyába csavart kisdedet látnánk. Ebben a perspektívában a kép jelentése kibővül az emberi élet hordozta lehetőségekkel. Az előbbi mag voltaképp a kisded, aki saját maga fogja megvalósítani, vagy épp elhagyni a benne éppen kicsírázó lehetőségeket élete során. Hogy mivé fejlődik, az ebben a pillanatban még nem kézzel fogható, de a jövő lehetőségei már ott vannak benne készen.
Összefirkált arckép: A portréfestészet célja a külső megjelenés hiteles ábrázolása. A tökéletesség számomra nem a külsőségeket, hanem a mögöttük rejlő egészet jelenti. Érzéseket, érzelmeket, akciót és reakciót, folyamatos dinamikát.
Nyiladozó: Értékrendszerünk úgy hajt ki, mint egy rózsa a sivatagban. A képet nézve nem lehetünk biztosak abban, hogy a palánta gyökereit látjuk, vagy a kopár föld rögjeit. Virága mégis a szemünk láttára kezd kifejlődni.
Magányos tér: Jéghideg és üres térben marginalizálódott önvaló tükröződik ebben a festményben. A magány marcangoló és önmagát felemésztő kételye, a szükségszerűen feltett kérdéssel: mivégre? Kívülállóként egy rendszer minden hibáját és előnyét tisztán látva tekinthetünk bármire, ugyanakkor kirekesztettként az eltávolodás nem saját magunk által választott állapot. A fa és a háttér görcsösen vibrál mégis együtt, mert az emberi síkban kívülállónak látszó is részese egy magasabban szervezett rendszernek. Így hozzák létre a multiverzumot.
Jövőlátó: A jövőlátó erőteljes és agresszív színei magukban hordozzák napjaink sokszor túlfeszített élettempójának veszélyeit. A fa itt tulajdonképp alteregója az embernek. Arcvonásaiban felfedezhetjük a sikoly című festmény hangulatát. A jövőlátó rettegve tekint sorsába, a folyamatosan önmagát ismétlő történelemben.
A Duna partján: A víz határa fizikai világunknak és a mindenhol jelen lévő transzcendentális jelennek. Visszatükrözi mindennapjainkat és megőrzi emlékeinket. A víz átjáró a szellemi síkba. A folyókat gyakran mitológiai határoknak tekintette az ember, amikor az átkelés még nem hidakon történt, mert nem voltak hidak. Meg kellett keresni a gázlót, ahol ez a határ elkeskenyedett és lehetővé tette az átjárást a világok között. Az itt és ott relációja felbomlik, amikor félúton a folyón megállunk egy szigeten. Bármerre is tekintsünk, körülöttünk a víz, amely elválaszt. Átkelni annyit jelent, mint rábízni életünket a természet vagy a sors szeszélyeire. A vízben tükröződő túloldal talán csak látomás, talán délibáb. Átkelni rajta csak az tud, aki hisz a partot érésben, hisz a túloldal létezésében.
csodaszarvas: Ősi eredetmondáink csodálatos állata a szarvas. vezetésével jutott vissza népünk erre a csodálatos helyre, ahonnan egykor elindult, hogy tudását megossza másokkal.
Az ember által alkotott tér a törpefákban egyesíti a természet teremtő erejét az ember teremtő fantáziájával. A bonsai szükségessége a rendelkezésre álló tér szűk-ségéből ered. Ember és természet így tud mindkettejük számára előnyös alkut kötni. A kép kifejezi a sivár teret betöltő élet jelentőségét, még akkor is, ha azt az életminőséget, amit a bonsai jelent, a logikusan gondolkodó ember teremtette meg.
