A sors olyan, akár egy folyó. Talán a főbb irányok készen várnak, talán a lehetőségek is eleve adottak. Az viszont biztosan rajtam múlik, hogy ezeket a lehetőségeket megtalálom-e, ki tudom-e aknázni azokat. Ha a folyó medre eleve adott is, azt biztosan én határozom meg, hogy ezt a medret megtöltöm, vagy csak alig csordogálok benne, esetleg hatalmas áradással bőven meg is haladom. A művészet számomra az az áradás, ami folyamatosan biztosítja az előrehaladáshoz szükséges lendületet.
A művészetnek, úgy vélem, egyetlen belső mozgatója van: Az önkifejezés vágya. A bennünk rejlő univerzum titkainak bemutatása, a gondolataink közvetítése által. Én kezdetben regényt akartam írni. Elkezdtem, de sosem értem a végére. Hihetetlen mennyiségű papírt kellett volna teleróni a gondolataimmal. Rá kellett jönnöm, hogy nem vagyok író. A regényírás alapvetően lassú és körülményes volt, így elkezdtem verseket írni.
A versek tömören és koncentráltan fejezik ki üzeneteimet, de még mindig nem azt értem el, amit mutatni akartam, tehát költő sem lesz belőlem! Elkezdtem illusztrálni a verseimet, ami már sokkal gyorsabban és pontosabban ment. Végül megszületett a felismerés, hogy ugyanazt a felületet még hatékonyabban tudom kihasználni, ha ecsettel dolgozom rajta.
Végtére is fiatal felnőtt koromra sikerült megtalálnom azt a kifejezési módot, amit mindig is kerestem, a festészetet. Szeretem érezni, hogy a munkába fektetett erőfeszítések beérnek, amikor elkészül a mű és ha ránézek azt látom, amit megálmodtam. Ellenben nem tudok olyan munkában elmerülni, amit alapvetően értelmetlennek és céltalannak tartok. Verseket persze néha írok ma is, de tudom, hogy a gondolataim, érzéseim, vízióim sokkal erőteljesebben és hatékonyabban közvetíthetőek a képeim által. Ez az én utam.
Amikor megkérdezik tőlem, hogy mikor kezdtem el festeni, azt szoktam válaszolni, hogy ceruzával a kezemben születtem. Nem is nagyon tér el ez a valóságtól, hiszen már az óvodában azt rajzoltam, amit láttam, ami körülvett, ami foglalkoztatott, vagy amit a múlt ködös homályán átható emléknek hittem.
Művészeti ismereteimet autodidakta módon fejlesztem. Eltökélt vágyam, hogy azt a különös világot megjelenítsem, amit megélhetek. Nem attól különös, hogy eltér másokétól, hiszen az életem ugyanott zajlik, ahol másoké. Abban más, hogy néha megállok és hagyok magamnak időt arra, hogy észrevegyem a mindennapi csodákat: a környezetemet.
Aki időt szán rám és meghallgat, annak azt mondom el, hogy érdemes megállni és lehajolni, hogy a megszokott világunkat más perspektívából is megvizsgálhassuk. Érdemes leülni az út mellé, hogy megfigyelhessük, hogyan rohan el az ember a hétköznapok csodái mellett. Hogyan rohan el mellettünk az élet.
Azt mondom el, hogy érdemes megfigyelni másokat, törekedni arra, hogy megértsük őket, mert ez a legjobb út saját magunk, a céljaink de végeredményben az élet és az Isten megértése felé. Ugyanakkor képeim nem szólnak a hitről, hiszen az mindenkinek a legbelsőbb személyes ügye.
Képeim arról a másik világról szólnak, amit az út szélén üldögélve lehet csak megfigyelni.
Képeim azokhoz szólnak, akik hajlandók megállni egy percre a végtelen rohanás közben, hogy egy pillantást vessenek mások világára.
Témaválasztás
Művészi stílusomat nem nagyon tudom meghatározni, mert nem kötődik szorosan semmilyen irányhoz. Természetesen vannak hatások, amik időnként felbukkannak képeimen, de nem jelenthető ki, hogy bármelyiket is követném.
Tetten érhető helyenként az impresszionizmus könnyed, légies "plan air" stílusa, témaválasztásaim helyenként szürreálisak, máskor absztrakt figurák utalnak kortárs hatásokra. Nem ragaszkodom eszközökhöz, technikákhoz, stílusokhoz. Szerteágazó, széles teret ölelnek fel alkotásaim.
Az alkotás folyamata
Előszeretettel nyúlok a természethez, ezotériához és az emberi élet értékeihez. Hiszem, hogy sajátos látásmódommal és kifejezőkészségemmel egy célt szolgálok. Felhívni a figyelmet arra, ami első látásra nem egyértelmű. Eltökélten szólok a belső összefüggésekről, amiket a csillogó felszín gyakran elfed előlünk.
Az egyes képek elkészülése több fázisból áll. Kezdetben a gondolatkört kezdem ízlelgetni. Apránként közeledve a benne rejlő problémák megértéséhez. Látszólag ez a fázis nem produktív, mert nem jelenik meg közvetlen fizikai megnyilvánulása, de fontos az információk összegyűjtése és feldolgozása ahhoz, hogy a problémát fel tudjam oldani.
Amikor már elegendő impulzus áll rendelkezésemre a feladat megoldásához, elkezdek vázlatokat készíteni papíron vagy fényképekkel. A rajzok sokszor csak skiccek, egyperces vonalrajzok, a vászon területi felosztására.
A végeredményben ugyan ezek sem jelentkeznek, de fontos lépés a látványvilág megteremtésében. Ezek a folyamatok összességében gyakran hosszabb időt vesznek igénybe, mint a mű konkrét elkészítése.
A kézzelfogható alakítást megelőző folyamatot mégsem lehet elhagyni, mert nélküle a kép üres és kifejezéstelen volna. Az utolsó fázisban már úgy tűnhet, hogy a kép egyszerűen és gyorsan elkészül, de ez annak köszönhető, hogy minden fontos gondolat és elképzelés készen áll a megvalósulásra.
A végleges látványt soha nem tervezem meg pontosan, azok minden esetben a hordozó felületen alakulnak ki. Hagyom érvényesülni azokat az érzéseket is, amik magában a fizikai megvalósulásban jelentkeznek.
A Témákról
Tájkép ábrázolásoknál a kiragadott pillanatban rejlő érzelmi, hangulati töltést igyekszem megfogni, megfogalmazni. Nem ragaszkodom a fotorealisztikus megjelenéshez, de még a méretarányok pontos tartásához sem.
Gyakran a színek és kontúrok eltúlzásával vagy elhagyásával alakítom ki a végső látványt. A mozdulatlanság mögött lévő dinamikát széles ívekkel vagy apró mozdulatokkal fejezem ki.
Témáimat gyakran kiragadom valós környezetükből, hogy pusztán az átélt érzelmek jelenjenek meg a vásznon.
A zodiákusok sorozatban a párkapcsolatok asztrológiai jeleiben fejezem ki a személyes tulajdonságokat. A pár tagjainak személyiségét, a róluk tükröződő világot, a belőlük a külvilág felé áradó hangulatokat festem meg.
Ezekben a képekben a kötött formavilágot a zodiákus öv hagyományos asztrológiai jelei adják, így az alkotói mozgásteret és az energiák szabadon áramló impulzusait e jelek egymás közti viszonyai határozzák meg, mind színekben mind pedig a helyzet és hangsúly dominanciájával. A sorozat elemeinek elkészültét mindig megelőzi a személyes ismeretség.
Az aktképeknek nem célja, hanem eszköze a mezítelenség. A csupasz test látványán túl érzelmek, élethelyzetek, de akár a társadalmi pozíció is megjelenhet a műben. Akt sorozatomban az erotika felületessége mögött személyes sorsok figyelhetők meg.
Az emberi sorsokat nem megszemélyesíthető torzókkal mutatom be, hogy a szemlélőt ne egy arcvonás ragadja magával. A személyen keresztül a személyiség válik kézzel foghatóvá. Nem számít az anatómiai pontosság, a színfoltok összességéből álló látványban már nem pusztán a női test, hanem maga a női lét tárul elénk.
Munkámat talán úgy összegezhetném, hogy azt a világot ábrázolom, amit látok, vagy amit látni szeretnék. Az élet foglalkoztat, a benne rejlő lehetőségek és törvényszerűségek, így az elmúlás is. A bennünk élő múlt és a belőlünk keletkező jövő.
