Azon tűnődöm, hogy van-e értelme a “mennyit érek én valójában” kérdésnek. Ezt az ember akkor kérdezi magától, amikor önértékelési válságban van, hogy ezt a divatosnak tűnő kifejezést használjam.
Amikor minden rendben megy, amikor a munka meghozza gyümölcsét, amikor a céljaink, vágyaink és lehetőségeink fedik egymást, akkor nem merül fel a kérdés. Aztán ha elakad a szekér, akkor felbukkan a mélyből. Mi a baj velem? Milyen ember vagyok? Érek-e egyáltalán valamit? Ér-e valamit a munkám? Van-e értelme a ...
Amikor egy helyzetben nem látjuk a megoldást, egyszerűbb az önmarcangolás, mert egyből van akit sajnálhatunk is. A siker legfőbb kelléke a szerencse -ezt minden vesztes kész igazolni. Ha pedig nyerni akarsz, elkezded a nyerteseket nézni, figyelni mit, hogyan csinálnak. A siker biztosan kéz a kézben jár a szerencsével, de az alapja a megtörhetetlen kitartás, a rendíthetetlen hit és az önmagunkba vetett erős bizalom.
És persze kell a jó szem, hogy meglássuk a bennünk rejlő lehetőség számára kínálkozó alkalmat.
Hit kell hozzá, hogy a kezdetben sikertelennek tűnő időt át tudjuk vészelni. Kitartás kell, mert ha megtorpansz az első bukkanónál, akkor sehová nem jutsz majd el, pedig az út valószínűleg jó, csak nem könnyű. Hinni kell abban amit csinálsz, hinni kell, hogy az értékes, hogy Te magad, a tudásod és a képességeid is értékesek. Bíznod kell abban, hogy amire vállalkoztál, arra képes vagy. Ezek után meg már csak csinálni kell. Nem megállni, nem elbizonytalanodni, nem kételkedni.
Vagy talán kételkedni mégis csak szabad? Hogy lehetsz abban biztos, hogy amit szilárd meggyőződéssel hiszel, azt mások is elfogadják? Hogy amit értékesnek gondolsz, azt mások értéktelennek. Azt hiszem nem ez a kérdés. Az a kérdés, hogy miért inog meg a hited abban, amiben biztosnak kellene lenned? Nem tudom más hogy van ezzel.
Visszanézek és nem sokat látok. Három munkanélküli, jövedelem nélküli, kilátások nélküli évet. Három beszűkülő lehetőséget adó évet. Ha azt nézem csak, amit munkának szokás nézni. Ugyanakkor ez a három év hozott két kiállítást, közel húsz új képet. Néhány ezek közül a helyét is megtalálta. Nem sok. Nem sok?
Nem tudom a képeket pénzben kifejezni, mert amikor készülnek nem az jár a fejemben, hogy na még két ecsetvonás ide, aztán megvan a húszezer, egy szín még hozzá és harminc, még egy vonal a negyvenért. Az én dolgom az, hogy megmutassak valamit másoknak abból, ahogyan én látom a világot. Közben elmondjam, miolyen világot is látok, hogy mit tudok arról a világról. Ebben az egyenletben a pénz nem kap szerepet.
Nem tudok az egyenletből egyenleget készíteni. Tudom mennyi képet készítettem, tudom mennyit adtam másoknak, néha pénzért, néha köszönömért, de azt nem tudom, hogy mennyit érnek. Nem tudom, hogy forintokban kifejezve jelentenek-e egyáltalán bármit is.