Almával csináltuk az interjút. Nehéz kérdezni úgy, hogy a jó kérdéseket tegyük fel. Gondokodtam rajta, ha magammal kellene interjút készíteni, mit kérdeztem volna meg. Sok mindent persze. Azon is gondolkodtam, hogy amit Alma kérdezett, arra mit mondhattam volna még el, ilyen is akad. Ha azt kérdezném magamtól az interjú végén, hogy van-e valami, amit feltétlenül el akarok mondani, biztosan ezer dolog jutna újra eszembe. És rájöttem, hogy ez semmi másról nem szól, csak az egóról. Még akkor is, ha amúgy, a látszat ellenére visszahúzódó vagyok.
Gondolkodtam azon is, hogy feltegyem-e a beszélgetést valahová, de persze nem fogom. Interjút viszont talán készítek magammal. Már csak azért is, mert kíváncsi vagyok, hogy tudom-e magam úgy nézni kívülről, hogy nem befolyásol a tény, hogy elég jól ismerem magam. Még talán vitázni is fogunk, miközben külső nézőpntból teszem fel a kérdéseket magamnak.
Azt biztosan megkérdezném magamtól, hogy szerintem mi az értelme mindannak, amit csinálok. Hogy mi a célom az életben. Azt is megkérdezném, hogy számomra mi a boldogság, vagy mi a boldogsághoz vezető út. Azt hiszem azt is megkérdezném, hogy milyen embernek tartom magam. Már ha az interjú célja az volna, hogy bemutassam engem. Megkérdezném, hogy mit tartok hiábavalóságnak, hogy mit gondolok az életről, halálról, mit tertok fontosnak az ember és a magam életében, megkérdezném azt is, hogy milyen volt a családi hátterem, abból hogyan lettem az aki ma vagyok, és megkérdezném azt is, hogy egyáltalán ki vagyok. És ha jól kérdezek majd, akkor ezernyi jó válasz is születik majd, de félő, hogy a sokezer rengeteg jó válaszban elveszik az, ami miatt az vagyok, aki.
Nem tudom ezt megmagyarázni. Harminchat éves lettem én, meglepetés e költemény csecse-becse, ajándék, mellyel meglepem e rút világi szegleten magam -magam.
MsAlma:
Mindent összevetve hogy írnál le egy boldog embert, és magadat annak tartod-e?
Zefir:
Én, egy boldog embert úgy írnék le, hogy Pázmándy Róbert. Igen. Tényleg, mert alapvetően minden, minden karnyújtásnyi közelségben van, amire szükségem van. Úgyhogy, alapvetően igen, én egy boldog ember vagyok.És sikeres is, azt hiszem. Még akkor is, ha látszólag ez egy merő kudarc.
Mert ez egy siker, az egy siker, hogy elkészítek egy képet, és az tetszik annak, akinek készült. Tehát ez a valódi siker! Igen, az egy gyönyörű siker lenne, hogy ha óránként hat forintért kalapácsot tudnék reszelni valahol... Jó, hát ez nagyon... hát igen... az is egy siker, amikor az ember a munkájában, a hétköznapjaiban megtalálja a számítását, eléri a céljait. Nekem, mindamellett, hogy nem vagyok róla meggyőződve, hogy a festészetből bármikor meg tudnék majd élni, vagy meg fogok élni, de azt hiszem, hogy ez az igazi énem. Ez a festő, aki egy kicsit elvarázsolt, kicsit nem ezen a földön jár, nagyon nem ebben a korban, de azért boldog.
