Benne vagyunk az őszben. Párásak a hajnalok. Ilyenkor fotózni kellene a Duna felett. Hidat, házakat a ködön át, vagy a madarakat a folyó partján. Szeretem azt a látványt, ahogy sejtelmesen előbújik valami a ködgomolyagok mögül. Erdőben a köd igazán érdekes látvány. Ahogy haladok az átláthatatlanban, egyszer csak megérzem, aztán, kezdem létni és a végén előtűnik egy fa, egy ház, egy mesevilág, ahogyan a köd elmossa a körvonalakat. Lassan jön a hideg. Éjszakánként már vannak talaj menti fagyok. Az a pár virág, ami túlélte a nyári hőséget az erkélyünkön, már elég edzett ahhoz, hogy a lakásban is megmaradjon. A négy tő büdöske közül csak egy maradt meg, annak is csak egy szára, az egy szárán egy virága, egy virágnak ezer szirma. Az még állja a szelet, állja a hideget. A mézvirágról és a lobéliáról már lehullott az összes szirom. A begóniák virágzanak, de látni már rajtuk is, nem sokáig tartanak ki. A fuxián, ami nyáron teljesen leégett a hőségebn, árválkodik három- négy hatalmas virág, azt hiszem rendbe fog jönni, és jövő tavasszal újra kitehetem majd. Amin meglepődtem, hogy a görög törpe bazsalikom elkezdett virágot hozni. Mediterrán területen több évet megélő cserje lenne belőle, de a mi klímánkon egynyári csak. Talán a lakásban majd tudok olyan körülményeket létrehozni, hogy megmaradjon az is tavaszig. Úgysem láttam még virágzó bazsalikomot. Bár elsősorban, vagy inkább kizárólag fűszernövénynek vettük, most ott áll a metélőhagyma és a bazsalikom is a virágok között, a fuxia, és a kínai szerencsebambusznak nevezett dracéna társaságában. Egyre sötétebbek a nappalok, kevesebb fényt kapnak, viszont meleg az lesz. Panelfíling. A lakásban 28, a folyosón 33°C. Ha kinyitom az erkélyajtót, rögtön sarkvidéki az idő. Ha csukva hagyom, se levegő nincs sem pedig kibírható klíma… Hát ilyenkor látok valami kellemes hűs megnyugvást a téli tájban, egyébként nem szeretem. Nem érzem a sajátomnak a térdig érő havat, a csikorgó hideget.
Ahogyan leginkább kellemesnek gondolom a telet, az egy erdei ház, egy vendégfogadó, egy kicsi tisztáson. Tüzelő egész télre elkészítve, csak be kell hordani a kandallóba a fát, és fűteni vele. A kandalló nem csak a szoba dísze és a tűzhely egyben, de a konyhai főző, sütő és egyéb alkalmasság is. Aki járt már a libegő felső végállomásán, és látta, hogy ott milyen a tűzhely, az el tudja képzelni, mire gondolok. Nagy társaságokra lehet ott felkészülni, bogrács, vasrács, nyársaknak hely, akár egész malac is belefér. Amikor kint nagy a hideg, jól befűtök, forraltbort készítek, és nézem az ablakon keresztül a hóesést. Fogadó lenne, ahová a fáradt vándor betérhet egy jó szóra, egy tál meleg ételre, egy bögre forralt borra, és ha ott éri az este, meg is szállhat az emeleten. A pincében borok, ha nagy jókedv kerekedik, egy-egy üveggel felbontok a vendégek egészségére. Távol a világ zajától, a híreket a vendégek szállítanák. No meg a világháló, mert azt azért magammal vinném a romantikus idillbe is. Az valahogy már kell ott is. Nem remeteéletre vágyom, csak csendesre. Ahol csak arról tudok, amiről tudni akarok, ahol szelektálhatok.
