Nahát! Jött egy e-mail a postaládámba azzal, hogy az illető értékesítési igazgató állást kínál nekem, amiért is leszek olyan kedves elfáradni Szentendrére egy megbeszélésre. Se leírás, se magyarázat, se az, hogy honnan jött az ajánlat. Vagyis a honnanra utal a mailcím, de ennyi. Milyen pozíció, milyen munkakör? Egyáltalán, hol bukkant rám? Egyszerűen csak rámtöri az ajtót azzal, hogy ha dolgozni akarok, menjek el Szentendrére és beszéljek vele. Na nem mondom, ha Békásmegyeren laknék, még akár pusztrán hobbiból is elruccannék, de innen Buda másik feléről, azért nem vágok neki csak úgy, csak azért, mert azt mondták. Ráadásul ebben a szutyok időben? Válaszoltam neki. Arra kértem, hogy tájékoztasson írásban, és legyen kedves mondja el, legalább nagyvonalakban, hogy miről is lenne szó, vagy talán utaljon arra, hogy mire válaszolva küldi levelét, bár ha egy telefont nem ér meg neki, hogy beszéljünk, akkor ez már rosszul kezdődik. Szóval válasz ment, hogy adjon több információt írásban. Meg is jött nem sokára a visszaüzenet, hogy amint azt már mondta, egy interjú formájában szívesen beszél velem ama bizonyos szentendrei címen ekkor és ekkor, ha nem tettszik, az időpont, hívjam a következő számon. Ez aztán a bőséges felvilágosítás. Így aztán rögtön tudom, mi lenne a feladatom a felkínált pozícióban. No de így működik a gagyigyár. Letömködnek a torkunkon mindenféle vacakot, aztán még azért is mi vagyunk a hibásak, ha a vacak meg jól megárt és megfekszi a gyomrunkat. Tényleg ilyen lenne a munkaerőpiac? Biztosan így kell ennek működnie? Vissza a történethez. A viszont válaszra válaszolva már csak annyit tudtam mondani, hogy ez nem írásos tájékoztató volt. Jött is hamarosan az újabb üzenet az elszánt kereskedelmi igazgató úrtól. Felhívta a figyelmemet, hogy súlyos szerepzavarban vagyok, itt ő kínál, (értsd ezalatt: diktál) én meg keresek. Továbbá hogy legközelebb előre döntsem el, kinek mi a szerepe. Ezt ugyan nem értem, de majd jól elgondolkozom rajta. Kinek mi a szerepe? Azt hittem egészen eddig, hogy én tisztában vagyok ezzel. Álláskereső vagyok, álláskínálókkal veszem fel a kapcsolatot, és megbeszélek velük mindenféle hasznos dolgokat. A szerepek a következők szerintem. Én ( álláskereső ) elmondom a képességeimet és iskoláimat felsorolopm, meghintem kis önbizalommal és teleteszem pozitív kisugárzással a CV-met. Munkaadó: ( azaz Ő ) Bemutatja a pozíciót, közli az elvárásait és amit nyújtani tud. Ha okos, és miért ne lenne az, de ez a munkakeresőre is igaz, akkor az igazat mondja, legfeljebb kicsit feltupírozva, szebbítve, de vigyázva arra, hogy ez ne legyen túl messze a valóságtól. Na hát valahogy így képzelem el a szerepeket. Amit a Tisztelt Értékesítési Igazgató Úr csinál. Az olyan, mintha én az önéletrajzom és motivációs levelem helyett csak annyit küldenék jelentkezés gyanánt, hogy háló, há én itt akarok dógozni… Ez az igazi szereptévesztés, no de hát én már csak olyan aranyos vagyok, hogy nem szállok a nagytiszteletű igazgató úrral értelmetlen vitába, aki még azt is jól megmondta nekem, hogy így a levelezésünk okafogyottá vált. Mármint részéről, mert a részemről még el sem kezdődött az ok, mivel azt a részt kifelejtette a leveléből. Hát ez van. Sokadik visszaválaszként azt írtam csak neki, hogy köszönettel elfogadom a jótanácsát, amit a későbbiekben majd észben tartok. Hát itt tartunk most, és ott, hogy az álláskeresés megy tovább magabiztosan, nem hagyva teret az elbizonytalanodásnak az ilyen kis intermezzók miatt.
