Néha nem a nagy, világmegváltó dolgokon agyalok, hanem a mindennapokat megkönnyítő megoldásokon. Persze a saját mindennapjainkén, de az is van olyan élvezetes, mintha nagy és nehéz filozófiai eszmefuttatásokba bonyolódnék bele. Ki hinné, de vannak napok, amikor szinte minden magától megy. Olyankor hagyni kell a dolgokat a maguk medrében haladni és figyelni, hogy alakul és változik minden.

Na nem mondom, egy kis veszekedés árán, de a konyha újabb ékessége, a vágódeszkáknak szánt polc beszerzés, elkészítés, pácolás és falfúrás gyerekjáték volt. Számtalan polcot, tárolót és hasonlókat láttam már, de valami baja mindegyiknek volt. Kicsi, keskeny, szűk, mély, túl nagy, valami mindig adódott. Így nem marad más, az ember maga fabrikál egyszerűbb tárgyakat. Van ennek több előnye is. Egy, hogy olyan amilyet szeretnék, kettő, hogy kreatívnak érzem magam, három, büszkélkedhetek a végeredménnyel, ha tényleg jó lett. Ma még a tévedésből másmilyen pác, amivel a fát beeresztettem, az is jó választásnak bizonyult. Kis rajzolás, tervezés, fűrészelés, farigcsálás, az eresztések persze megint nem tökéletesek, de pár óra alatt elkészült és felkerült a falra. És most igazán büszke is vagyok, az én kezem munkája. Még jól is néz ki.

És ez nem minden. Az a régóta halasztódó TB ügyintézés is egy szempillantás alatt került sínre. Reggel megnéztem, hol vannak ügyfélszolgálati kirendeltségei az APEH-nak. Két busszal nem is messze tőlünk van egy, elmentünk, várakozás öt perc se, kedves, nem frusztrált előadók, nyomtatvány ingyen rendelkezésre áll, segítenek kitölteni, kapok csekket, udvariasak, segítőkészek, még el is köszönnek, el sem hiszem.

Filmkészletünk is estére az addig meglévő állomány hatszorosára duzzad (persze csak ideiglenesen, a kölcsönkapottakkal). Szóval igazán jó nap az ilyen…