Vannak dolgok, amik megváltoznak, mások meg nem változnak meg…

Na valami ilyen nagyszabású megállapítást hallottam a napokban. A megfogalmazás egy kicsit egyszerű, de ami benne van, az nagyon is igaz. Mert a dolgok már csak ilyenek. Viszont nem erről akarok írni. Hanem arról, hogy megtaknyosodtam… Persze-persze, tudom én, egy egyéni taknyosodás sem nem hír értékű, sem nem érdekes a mélyen tisztelt olvasó számára, még csak nem is illő téma. Tudom jól, és nem is hozakodnék elő vele, ha nem fonnám azonmód tovább a gondolat halványzöld nyúlós fonalát… (pardon)

Vannak népek, akik úgy gondolják, hogy a betegség az valami egyensúly hiány, valami felborulás, a normális kerékvágásból kizökkenés eredménye. Orvosilag is igaz lehet, a meggyengült immunrendszer csökkent ellenálló képessége engedi a kórokozókat tevékenykedni. Na nem vagyok egy orvos, ebbe a részébe nem is nagyon szeretnék belebonyolódni. De mik azok a kizökkenések, amik egy betegséget okoznak? Mert ugye ha a betegség egy tünet, akkor annak okának kell lennie. A bacilus is csak kihasznál egy rést, akár így van, akár úgy. Én meg idén már másodszor vagyok takonykóros. Ez így nagyon nincs jól, és nem tudom az okát.

Szóval a nátháról csak az jutott eszembe, hogy vajon az ember miért csinál olyan dolgokat, amiket nem szeret? A megbetegedés is ilyesmi, benne vagyunk, pedig többnyire nem szeretjük, aztán mégis műveljük. Meg még mennyi mindent csinálunk azért, mert valaki vagy valami rákényszerít. Vagy mert saját magunkat rákényszerítjük. Egyrészt biztosan vannak dolgok, amiknek így kell lenniük. Aztán vannak azok, amik valamely vágyak kielégítése érdekében történnek. Aztán egy nagy kupac ilyen van, amikor valaki megmagyarázza nekünk, hogy ha ezt meg ezt, akkor azáltal azt, és majd az jó lesz nekünk, aztán ha jobban belegondolunk, inkább csak neki jó, de azért nekünk sem olyan rossz, akkor meg hajrá. Meg vannak azok a dolgok, amikről semmiféle magyarázat nincs, hogy miért kell, így-vagy úgy, egyszerű társadalmi konvenció, vagy valami olyasmi. És elvégezzük, mert más is elvégezte, és mégsem halt bele. Aztán meg ugye amibe nem halsz bele, attól erősebb leszel. (ez egy átok rossz hiedelem, annál is inkább, hogy csak utólag derül ki…)

Belegondolva el sem tudom képzelni, milyen lenne az az utópisztikus társadalom, ami annak ellenére működne, hogy mindenki azt tesz, amit akar. Valószínű, hogy nem létezne. És ha ez így van, akkor létjogosultsága van a másképpen gondolkozóknak a társadalomtól elválva valami önálló, a megszokott struktúráktól eltérő életforma kialakítására? Persze már a gondolatban eleve kódolva van annak összes buktatója, mert nem tudja ma magát senki függetleníteni a társadalomtól, vagy adott szegmenseitől. Lehetek én akár bushman az afrikai kalahári sivatagban, vagy az ausztrál bozótosban ABoriginal, a környezetem hat rám. Ha én azt nem is fogadom el, mégis belemászik az arcomba, mondjuk buta turista formájában, a kezembe dugdosva a főisten arcmását a zöldhasúra festve, csak libbentsem meg a fűszoknyámat, hajtsak fel neki vizet ontó csodagumót, egyem meg a számára gusztustalan dolgokat, vagyis éljem a nekem megszokott hétköznapi életet, amiért Ő, akinek kedvét keresni boldogság számunkra, majd Ő fizet érte. Vagy ha nem jön el saját maga, akkor elküldi nekem jóságos ajándékait, a szennyezett levegőt, a mérgezett vizet, és onnan a távolból mondja meg évezredes kultúrámnak, hogy mi a jó és üdvös, az emberiség számára… A fene nagy globalizáció is olyan, hogy tesszük, és azt hisszük, hiszünk benne, mert azt mondják higyjünk, de sokan gondolják úgy, hogy annyira mégsem jó. Olyan, amire azt mondják jó ez nekünk, mert egységben az erő, vagy mi, de én azt látom, hogy ha valaki nagyon messziről akarja megmondani nekem, hogy itt most mi is az igazán jó a számomra, akkor az olyasmi lehet, mint egy nátha. Legyengült információkkal próbálja megoldani a problémát, ami csak gennyes gócokat hoz létre, további bajok forrásaként.

Hát ezer bocsánat, hogy én itt a saját különbejáratú náthám alapján nagypolitikai fejtegetésbe bocsátkoztam. Be kell valljam, hogy a nátha ezek szerint mégis csak építő jellegű, hiszen a támogatása nélkül ez az írás nem jöhetett volna létre…