Ha én gazdag lennék, akkor is itt élnék. Vagyis itt is. Mert abban biztos vagyok, hogy a világ számos pontján is felbukkannék, de ahogy legkedvesebb külhonban élő barátom mondja, elképesztően tud hiányozni a magyar konyha. Na jó, Ő Londonban él, ott, ahol a fisendcsipszet tekintik mannának. Ahol a szték egy majdnem nyers húsdarab. Ahol a pizzára azt hiszik, az az istenektől származó csoda és legfeljebb tésztával egészítik ki…

Két dolog lenne lehetséges. Vagy valami elbaszott nagy bárkával járnám a világot,. Ahol én a fedélközben laknék, a veteményesé volna a fedélzet, vagy a helyi alapanyagokból kellene mindig valami finomat előállítani.

Vannak vidékek, ahol biztosan nem halnék éhen. Ilyen volna india és kína. Persze akad olyan tája is szélesevilágunknak, ahol bizony hamar felkopna ízekhez szokott állam. (nyelven, egyebem) Ilyen táj lehet a kies Brit birodalom megmaradt része mellett az állítólag rokon északi népség. Ott mondjuk lehet enni íztelen párolt zöldséget íztelen párolt hallal. Viszont van egy csomó vodkájuk, de igazi pálinkáról fogalmuk sincs. Elképzelésük sem sok, hogy kell egy gazdag ételt elkészíteni. Amúgy sem értenek máshoz, csak a halpárolás, vízben, mintha nem abban lenne a hal amúgy is, legfeljebb egy kis alkoholban, mert az meg ugye kell a hosszú sötét estéken, Odin birodalmának kapui előtt.

Úgy vélem, a mediterráneum bármely pontján, legyen az Európa vagy Ázsia, megtalálnám a kedvemre való fogást. Török, görög, arab, akár a zsidó konyha, no de minden konyhák között a leggazdagabb a miénk. Ízekben, eljárásokban, tartalmában és anyagaiban, tényleg csak India és Kína verhet minket…

Szóval, ha én gazdag lennék, akkor is itt élnék, csak egy kicsit függetlenebbül a többi embertől, vagy beutaznám a világot, de a magyar konyha mindenhová jönne velem…