van a lopásnak egy megbocsájtható formája, amikor maga a lopás ténye eltörpül a benne rejlő interperszonális lehetőségek mellett. Ilyen verbális lopást követek el akkor, amikor ezt az írász ide becsempészem:

"Szóval, egyszer a feleségemmel bementünk a városba, és bepillantottunk egy kis üzletbe. Öt percet sem voltunk bent, és kijövetkor láttuk ám, hogy egy közterületfenntartó írja vadul a büntetocédulát. Már éppen rakta volna bele a kis kék zacskóba, amikor odaértünk, és megszólítottam: "Ne szívass már, köcsög, mi lenne, ha egyszer tekintettel lennél egy idos állampolgárra is..." - de csak szerelte be az ablaktörlo alá az üzenetét. Akkor lerohadtfasiztáztam, mire lila lett a feje, és írt még egy feljelentést, hogy a gumik is kopottak. Még le is fényképezte oket. Ezután szarjankónak neveztem. A feje még lilább lett, a másik üzenetet is beeroltette az ablaktörlo alá, és elkezdett írni egy harmadikat, a fene tudja mirol. Akkor lebuzispicliztem. És ez így ment vagy húsz percig. A közterületes feje egyre lilult, a kék borítékok egyre szaporodtak.

Mindez egyátalán nem zavart engem és a feleségemet. Mi ugyanis busszal jöttünk be a városba. Minden napra kitalálunk valami izgi kis kalandot, hogy ne teljenek annyira unalmasan a napjaink. Nagyon fontos ez a mi korunkban."