Elmerültem az idő fogalmának boncolgatásában, holott leginkább a véletlenről akartam írni. Hihetetlen gazdagsággal mutatja meg nyelvünk az ezoterikus összefüggéseket. Ilyen a véletlen szavunk is. Sokan a véletlent valami megmagyarázhatatlan, kiszámíthatatlan dolognak gondolják, holott egyszerűen arról van szó, hogy a döntéseink következtében elénk rendeződött, előre nem vélt lehetőségek bekövetkeznek. Tehát a véletlen, mint olyan, nem a sors játéka, nem a világmindenség néha gonosz, néha pedig szerencsés belepiszkálása mindennapjainkba.

A kiszámíthatatlansággal persze meg kell barátkoznunk, hiszen a legkiválóbb sakkozó is csak korlátozottan képes megérteni mindazon eseményeket, amiket egy döntése indít el a tábla mellett. Az életünk is olyan, mint egy sakktábla, pusztán annyi eltéréssel, hogy sorsunkban sokkal több a változó, mint a sakktáblán a figurák száma, így a döntéseinkkel elindított folyamatok felmérése még nehezebb.

Egyetlen különbség talán az Isten és ember között, hogy míg mi képtelenek vagyunk saját jövőnket megpillantani, a bizonytalansági tényezők hihetetlen száma miatt, addig az Isten minden döntésünket és azok következményeit ismerheti…

Nálam okosabb emberek, sokan vannak ám, azt mondják, hogy mikor megszületünk, eleve eldöntött életút áll előttünk. Olyan értelemben eldöntött legalább is, mint egy akadálypálya, ami független a versenyzőtől, annak csak meg kell futnia a pályát, és az, hogyan felel meg, egyedül rajta múlik. Azt is mondják okos emberek, hogy az akadálypályát is saját magunk választjuk meg születésünk előtt.

Nyilván, katolikus - keresztény kultúrkörben ezek eretnekségnek tűnő gondolatok, bár akár maga a biblia is néhol alátámasztani látszik egyes állításokat. Ne menjünk ebbe bele mélyebben, de akár olyat is olvashatunk benne, hogy az Istenek fiai és az Emberek lányai találkoztak és sokasodtak… talán Lót történeténél is van rá utalás?

Elkanyarodtam, hiszen ennek aztán tényleg semmi köze a véletlenhez. A véletlennek van még egy aspektusa, mégpedig a szerencse. Jó, vagy balszerencse sem jelent szerintem mást, mint a körülmények előre összerendezett alakulása, amely tehát a döntéseinkből, és nem egyéb külső eseményekből ered! Ez kulcsfontosságú, hiszen e nélkül továbbra is kiszolgáltatottság érzése és a végzetszerűség képe uralná tudatunkat.

Tetteink a döntéseinkben nyilvánulnak meg. Hiszen hiába kűzdünk erőnkhoz képest emberhez mérten legjobb tudásunk szerint, ha olyan feladatot akarunk vele megoldani, ami nem előre eldöntött célunk. Hiába ugrom át helyetted az akadályodat, az nekem nem szolgál fejlődésemre, neked pedig nem segít a haladásban. Így aztán a segítségnyújtással is csínján kell bánni, semmiképpen nem erőnkön felüli igyekezettel kell harcba szállnunk ott, ahol nincsenek feladataink…

Szerencsésnek azt a körülményt tartjuk, amikor a kitűzött feladathoz párosuló kitartásunk és áldozatvállalásunk meghozza akár nem várt, tehát véletlen gyümölcsét…

No már most ebből is adódik, hogy itt minálunk fordítva működik a tudat, hiszen gyakran válaszokat keresünk mások által feltett kérdésekre ahelyett, hogy saját válaszainkhoz illő kérdéseket találnánk.

Olyan ez, mint a szerszám. Igen szerszám, ami felelet egy kérdésre, megoldás egy problémára. Mikor megszületünk, birtokoljuk az összes képességet, vagy az alkalmasságot a képesség, tehát a szerszám megszerzésére, hogy a feladatot megoldjuk, tehát a készen, a kezünkben lévő választ használhassuk. Még egyszreűbben úgy mondhatnám, hogy halászhálóval szöget a falba verni lehetetlen, tehát nem is azon kell gondolkoznom, hogyan verjem be vele a szöget a falba, hanem keresnem kell egy folyót, hogy halat fogjak, így használhatom a rendelkezésemre álló képességeimet…

Elmondva persze sokkal egyszerűbb a dolog, legalább is az én esetemben, mikor úgy érzem, hogy ezer szerszám lóg az oldalamon, közben nem találom meg a feladatot… sokkal egyszerűbb lenne a dolog, ha a kalapácsot választottam volna, akkor elmehetnék mondjuk kovácsnak… vagy mi(?).