Nézegetem a régi képeket. Darabok, szilánkok. Némelyik egy történetet mesél el, mások önmagukban értelmetlenek, csak nekem jelentenek valamit. Most ahhoz sincs kedvem. Valami belemarkolt a gyomromba és nem akarja elereszteni. Tépi csavarja, mintha ki akarná tépni belőlem. Nem valami jó érzés. Nem tudok elaludni. Olyat vállaltam el, amit nem tudok megtenni.
„…Az Ogre olyan, mint a hagyma
-Büdös!
-Nem büdös, többrétegű!...”
Elkezdtem leszedegetni a rétegeket, ahogy Alfa tanácsolta, és a kezemben már nincs más, csak a hagymaszag, de az beleivódott. Most napokig nem tudom majd lemosni róla. És a kérdés, hogy akkor ki is vagyok én?
Ha alkalmatlan vagyok azokra a dolgokra amikre azt hittem, hogy nem, akkor alkalmas vagyok valamire, amiről nem hiszem hogy igen? Akkor most megint ott vagyok, ahonnan elindultam, egy tapodtat sem haladtam előre, csak körbe-körbe, minduntalan egy örvénybe zárva.
