Tegnap néztem a híradásokat, MÁV sztrájk, BKV sztrájk. A mávosok folytatják, a békávésok kezdik ma a sztrájkot. De hát mi is történik itt?
Vasutasaink a bértárgyalások mellett a MÁV CARGO eladásából minden MÁV START alkalmazottnak egyszeri, fejenkénti nettó 250 000 Ft kifizetését követelik. Én meg azt mondom, hogy mivel a MÁV CARGO eddig a nagy egész mávgroup része volt, azt pedig a köz pénzéből tartotta el az állam, kisebb részben mi utasok a jegyvásárlásainkkal, ezért én meg azt mondom, hogy minden Magyarországon tartózkodó adófizetőnek utalják át, a rá eső forint összeget. Aztán, ha ezt nem teszik meg, akkor sztrájkolni fogunk. Azt még nem tudom, mi lenne a sztrájk lényege, de hogy lesz, az biztos, az elégséges szolgáltatásról nem sikerült megegyezni, nem tudom kivel. Persze azt sem tudom, mi lenne az elégséges szolgáltatás.
Aztán itten van a budapesti tömegközlekedés, csak hogy ne legyen egyszerű az élet. Ezek meg a járatritkítások és telephely eladások ellen tiltakoznak. Mindezzel együtt, itt a legutóbbi alig egy évet dolgozó Antal Attila vállalati fővezír, aki negyvennyolc milliót nem szégyell felvenni végkielégítés címén, emellé még tizenkettőt prémium gyanánt. Na most kérdem én, mire fel ezeket? Erre válaszként a fővárosi közgyűlés gazdasági főmuftija csak azt mondja, hogy ez egyrészt nem is olyan sok, mivel az illető úr topmenedzser, és nekik ez nem sok, másrészt pedig szerény is a nevezett, mert nem kér laptopot, autót, holott ez szokás. Amúgy azt is tudomásul kell vennünk, hogy ilyen kvalitású emberek ennyibe kerülnek a versenyszférában is. Már csak azt nem értem, hogy mi itt a kvalitás, amikor ezalatt az idő alatt nem történt más, mint járatritkítás, jegyáremelés. Egyszerűen nem látom azokat a hihetetlen teljesítéseket, amiket egy ilyen kvalitású elme hozott létre. Ja igen, arról ne feledkezzünk el, hogy közben a hiány egyre nőt. Tehát marad a kérdés, mire fel érdemel ennyit egy éves kudarc után a leköszönő „topmanager” Úr?
Amíg Ő, a sikerein örömködve dörzsölgeti tenyerét, addig én, az utas, csak azt látom, hogy egyre koszosabbak a járművek, egyre veszélyesebb állapotban kerülnek forgalomba. Nekem senki ne akarja megmagyarázni, hogy a járműpark kifogástalan állapotban van, amikor azt látom, hogy az ablakokat elválasztó oszlopok, mondjuk a nyolcas buszon alul felül el vannak törve, az ablaktáblákat csak a szentlélek tartja a helyén, az első nagyobb bukkanónál vagy jobb esetben kiesik az útra, vagy rosszabb esetben be, az utasokra. Nem tudom, hogy mire lenne elég ez a hatvanmilliós lelépőpénz, de néhány járművet fel lehetne belőle újítani. Aztán még egy gondolat. Nevezetesen a versenyszféra. Azt se akarja nekem senki beadni, hogy ilyen katasztrofális helyzetben lévő cég élén, ezzel a teljesítménnyel a versenyszférában ekkora végkielégítést kapna bárki is, mert körbenevetgélem. Arról nem is beszélve, hogy miből számolják ki azt a prémiumot, amit kap még mellé? Mert ha máshol a nyereségből osztanak vissza, amolyan hangulatjavító intézkedésképpen, azt értem, de ebben az esetben legfeljebb arról lehetne szó, hogy a hiány egy részét vele fizettetnék meg, már ha logikusan gondolok bele.
Nagyjából olyan ez, mintha a kismama bemenne a szülészetre. Ott hentes módjára kinyitják, gyereket kivágják belőle, anyuka majdnem belehal, az újszülött meg nem csak majdnem, hanem teljesen, közben a műszerek egy része is tönkremegy, mert mondjuk nagy igyekezetükben könyökükkel fellökik, elborul, eltörik. És ezek után, a szülész nőgyógyász orvos prémiumot kap, pusztán azért, mert ott volt. Szerintem a világon még egy olyan ország nincs, ahol ezt meg lehetne tenni.
Most kedves mindnyájunk, kezdjünk el azon gondolkozni, hogy ezt vajon miért is lehet megtenni itt, a mi kis szép hazánkban?
