Kezdjük azzal, hogy nem szeretem a tömeges rendezvényeket. Például a háziorvosi maratoni várakozást. Sok, kedves idős néni és bácsi üldögél fél órával a rendelés kezdete előtt a váróban. Tegnap egészen nyugalmas volt a hangulat, mert nem kezdődött el a betegség börze. Az ugye úgy működik, hogy jajj de fáj a lában mekem, jajj nem is ez a lábam fáj, hanem a másik, jajj nem is nekem, hanem a szomszédasszonynak fáj… Meg hogy kinek van komolyabb baja, ami nagyobb fájásokat okoz, esetleg egyéb borzalmak…
Szóval tegnap nem volt ilyen, viszont volt csodálkozni való. Én csak a szokásos vérnyomsás gyógyszeremet akartam felíratni. Korábban ez úgy ment, hogy a rendelés alatt soron kívül lehetett menni, végül is én nem akarom megbeszélni a doktorral a sorsom alakulását, a szomszéd helyzetét, a hazánk állapotát és a nagyvilág gondjait a szokásos vérnyomásméretés és általános pofavizit címen. Fél négykor végül is, még csak nyolcan voltak előttem, ami nem is olyan sok, lévén, hogy a saját háziorvosom épp szabadságon van, ezért a másik dokihoz kell menni, tehát elvileg duplán várnak rá a páciensek. Kivártam a sorom, felirattam, laborra beutalót megkaptam, ja meg lesz majd vércsoport vizsgálat is, mert azt sajnos nem tudom.
De nem is erről akarok írni, ez csak felvezető, hangulati elemekkel tarkított kis bevezetés volt. Tulajdonképpen azt a célt szolgálja, hogy képet alkothassunk a tömeggel kapcsolatos véleményemről. Összefoglalva négy szóval: nem szeretem a tömeget!
Tegnap és ma állásbörze. HVG rendezvény. Elmegyek. Reggel hamar kelés, nyomtatok önéletrajzokat. Ricsinek mondom, hogy nem azt a fajtát viszem, amit Ő állított össze, mert az idő alatt, amíg azt küldtem, egyetlen állásinterjún sem voltam. Egyszerűen nem hívtak… Szóval visszatérés a saját összeállításhoz. Készítettem egy kereskedelmi jellegűt, és egy kommunikációs területre szólót. Mind a kettőből viszek magammal.
A nyomtatás viszont nem volt egyszerű. Kora reggeli kómában a gép előtt az ember sok félrenyomkodás mellett nagyszerűen tudja pazarolni a lapot, festéket. A nyomorult dátumot elfelejtettem átírni. Ez blama lenne. Decemberi dátummal nem lehet kézbeadni, az maga a közröhely lenne. Amikor küldöm, mindig átírom, de így a nyomtatás előtt ez nem volt rutin. Egy kupacot rögtön ki lehet dobni. A másik problémakör, a nyomtatás minősége vs a nyomtatás gyorsasága. Aztán a printer papír adagolója is bejátszik, amikor egymásra csúsztatott lapokat tol a nyomtatófej alá. Összesen van vagy hét, nyolcféle önéletrajzom. Mikor melyik az érdekes, azt küldöm el.
Sosem voltam még ilyen állásbörzén, egyszer majdnem bejutottam, de a kígyózó sorok elrettentettek. Az egy önkormányzati rendezvény volt, munkaügyi központos presszióval a hátam mögött. Kíváncsi vagyok milyen lesz. Meg állást akarok találni, és fogok is, én onnan állás nélkül haza nem jövök… (ehhez a részhez nem kérek majd kommenteket)
Végezetül egy kedvesség mindenkienk, aki szereti, de semmilyen módon nem kapcsolódik ide:
Kígyónak lábsó, madaraknak fogsor; diktál a beteg, írja a doktor. Beszél majd az utókor Doktor Bubóról. Köhög a harcsa, reumás a mókus. Nem segíthet rajta, csak a pszichológus. Beszél majd az utókor Doktor Bubóról. Füllentett a hüllő, az a vén bolondos. Csak úgy rektor úr ő, mint ahogy én orvos. Beszél majd az utókor Doktor Bubóról.
