Február 12.én volt Darwin születésének 200. Évfordulója. A természettudós sokáig vitatott elmélete szerint a fajok sokasága a törzsfejlődés útján alakult ki. Nézetei szerint az elkülönülő populációk az életkörülményeknek megfelelve kerültek egymástól olyan messzire, hogy apránként új fajjá alakultak. Máig vitatott, hogy a folyamatos változás lépésről-lépésre, vagy ugrásszerűen felbukkanó mutációk eredményeként történik. A tudomány tényeken alapul, módszereit pontosan kidolgozott kísérletekkel csiszolja, eredményeit megismételhetővé teszi, így a megfigyelések rekonstruálhatósága, a folyamatok gondos megfigyelésén nyugszik. Ezzel szemben, amikor a természet kiszámíthatatlansága és véletlenszerűségen és a kérdés tárgya, akkor mi lehet a kísérletben a rekonstruálhatóság és ellenőrizhetőség?
Néha úgy tűnik, hogy azok a bizonyos hiányzó láncszemek, amiket átmeneti formáknak nevezünk, teljesen hiányoznak. Tű a szénakazalban? Talán igen, de ez a hangyányi kétely épp elég tág teret enged a kreacionistáknak, hogy az isten ujját véljék látni ott, ahol a tudomány magyarázhatatlan talányba botlik. Míg az akadémikus elme válaszokat keres, addig a hívő lélek bizonyítékokat lát…
Teremtéshívők kedvenc kérdése, hogy ha a túlélés a rátermettebbek génkészletében öröklődik tovább, úgy az életfeltételeket nagyban rontó pompás legyező a kihalásba kergetné a pávát… Darwinista magyarázat szerint épp ellenkezőleg, hiszen a páva tojó, a társainál feltűnőbb kakast választja. Értelme mindkettőnek lehet, hiszen a színpompás legyező valóban tetszetős szexepil lehet, ugyanakkor meglehetősen nehéz vele menekülni a ragadozók elől. Így a pávák fennmaradása az isten kegyelmén és a páva szerencséjén egyaránt múlik?
Hajlamos vagyok azt hinni, hogy a teremtés valami olyan lehet, hogy az isten egy boldog pillanatában beleköpött a markába, majd észrevette, hogy a csepp nyálból élet eredt. Valószínűleg onnantól kezdve próbál megszabadulni a viszketéstől a tenyerén…
Pusztuljon a férgese? Azok, akik hisznek a természetes szelekcióban, teljesen hiteltelenül vallják magukat állatbarátnak, természetvédőnek akkor, amikor a kipusztulófélben lévő jegesmedvékért, az eltűnőben lévő pingvinekért emelik fel szavukat. Ha Darwinnak igaza van, akkor ezek az állatok kihalásra vannak ítélve, így teljesen természetellenes gondolat a kipusztulástól megmenteni őket… Hát persze azt is mondhatnánk, hogy az ember mesterségesen megváltoztatta a földi klímát, ezzel előidézve más fajok kipusztulását, de ez egyáltalán nem idegen, a földi léttől teljesen elrugaszkodott folyamat. Az elszaporodó selyemhernyók addig rágják a fákat, amíg csak van rajtuk friss hajtás és levél, aztán ha idejekorán elfogy, akkor maguk is kipusztulnak… Egy tájidegen faj megjelenése az addig háborítatlan környezetben visszafordíthatatlan változást indít el, de ez amióta a világ világ, mindig is így volt… Emberrel és ember nélkül is. Arról nem is beszélve, hogy hatmilliárd ember nem képes olyan pusztítást végezni, mint egyetlen, jó helyre becsapódó meteorit… Erre persze mondhatnánk, hogy az ember talán némileg intelligensebb, mint egy marék selyemhernyó, és kiszámíthatóbb, mint egy bolygó üstökös, de úgy látszik, nem vagyunk sem kiszámíthatóak, sem intelligensek...
